Vágólapra másolva!
Hétfőn New Yorkban elkezdődnek a 128-as főtábla küzdelmei az idei utolsó Grand Slam-tornán, az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A férfiaknál a svájci Roger Federer, a hölgyeknél a francia Amélie Mauresmo, illetve a belga Henin-Hardenne a legnagyobb favorit.

A hétfőn kezdődő amerikai nyílt teniszbajnokság előtt tartott játékosok találkozóján a résztvevők két percig felállva és tapsolva éltették a New York-i Grand Slam-tornán pályafutását befejező Andre Agassit.

A 36 éves klasszis, aki 21. US Openjére készül, fényes karrierje során 60 tornagyőzelmet aratott, és azon ötök egyike, aki mind a négy GS-viadalt legalább egyszer megnyerte.

"A mostani generáció sok tagját inspirálta, és nem csak az eredményeivel, hanem a személyiségével, jótékonysági akcióival is. Erre kevesen képesek." - mondta az amerikai sztárról Roger Federer, a világranglista jelenlegi éllovasa, aki a tavalyi, New York-i döntőben legyőzte Agassit, s ezzel megakadályozta, hogy a közönségkedvenc klasszis elnyerje pályafutása kilencedik GS-trófeáját.

Agassi alapítványa révén már rengeteg pénzt gyűjtött a rászorulóknak, egyedül egy tavalyi gála kapcsán tízmillió dollár folyt be a szervezet kasszájába.

"Amit a pályán kívül csinál, talán értékesebb, mint a díjai. Szerintem még nem láttuk Andre Agassi igazi sikerét" - vélekedett a teniszezőként minden megnyerhetőt megnyert honfitársról Andy Roddick.