Vágólapra másolva!
A "vizesek" - hivatalosan az úszók, a mű- és toronyugrók, a műúszók és a nyíltvízi úszók - 2006-os Európa-bajnoksága szerdán kezdődik Magyarországon, méghozzá két helyszínen: Balatonalmádinál a vízi maratonisták vetélkednek mindkét nemnél 5, 10 és 25 kilométeres távokon egészen vasárnapig, míg a nyitónap délelőttjén, szintén 10 órától, de már a margitszigeti vadonatúj medencében rajtol a mű-, vagy másképpen szinkronúszók vetélkedése, jelesül az egyéni verseny résztvevőinek szabadonválasztott gyakorlataival, majd a páros- és a csapatversenyek következnek a folytatásban.

Negyven országból 1008 versenyző vesz részt az úszók, műugrók, műúszók és nyíltvízi úszók szerdán kezdődő és augusztus 6-ig tartó magyarországi Európa-bajnokságán, amelyről rekordot jelentő módon 43 televíziós társaság közvetít. Az Eb képei összesen félszáz országba jutnak el.

A legtöbben - 602-en - az úszók vannak, a budapesti Eb-részleghez 152 műúszó és 115 műugró tartozik még, míg a Balatonon 139 hosszútávúszó versenyez. Mindez azon a sajtótájékoztatón hangzott el, amelyet kedden tartottak a Margitszigeten, az új műugró- és úszómedencével gazdagodott Eb-színhelyen az európai szövetség (LEN) és a magyar szervezőbizottság vezetői.

Bartolo Consolo LEN-elnök úgy fogalmazott, hogy bizakodással ítélték oda annak idején Magyarországnak a 28. Eb megrendezésének jogát, és biztosak voltak benne, hogy a magyar szervezőbizottság a legjobb partnere lesz az Európai Úszóligának. Bár menet közben akadtak problémák, az Európa-bajnokság megrendezhető, s Consolo külön is dicsérte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Gyárfás Tamás szervezőbizottsági elnök elkötelezettségét, mint amely lehetővé tette az Eb megvalósulását. "Nagyon elégedettek vagyunk" - tette hozzá.

A LEN első embere fontos elemként említette azt is, hogy több mint 700 újságíró akkreditáltatta magát, ami egyszersmind a vizes sportok jelentőségét mutatja. Gyárfás Tamás főleg a szerda esti megnyitóról beszélt, előrebocsátva, hogy a ceremóniát 20.05-től élőben adja az MTV, a nemzetközi programot átveszi az Eurovízió. Az ünnepségen a medencés sportok számos magyar olimpiai, világ- és Európa-bajnoka részt vesz nemzeti melegítőbe öltözve, ők hozzák be a margitszigeti versenyhelyszínre a magyar zászlót, továbbá a LEN és Budapest főváros zászlaját.

A lobogókat ünnepélyesen húzza fel árbocára az úszók nevében a közelmúlt sokszoros olimpiai, vb- és Eb-nyertes klasszisa, Darnyi Tamás, a vízilabdázók képviseletében a háromszoros ötkarikás győztes Kárpáti György, illetve a műugrók részéről a sportág eddigi egyetlen Európa-bajnoka, Újvári László, az 1958-as budapesti aranyérmes. Ismét elhangzott, hogy az első napon ingyenes a belépés az Eb-re, amelynek megnyitójában kap helyet Gyurcsány Ferenc kormányfő köszöntője, majd a magyar és a horvát férfi vízilabda-válogatott vív barátságos mérkőzést.

A sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy az Eb-n a Magyar Speciális Olimpia Szövetség bemutatón demonstrálja az értelmi fogyatékkal élő sportolók képességeit. Augusztus elsején közülük többen is két hosszt úsznak, teljesítményükkel azt is igazolandó, hogy - amint azt a LEN főtitkára, Sven Egil Folvik megjegyezte - az elitsport nem csak az elitre koncentrál.