Vágólapra másolva!
A szabadfogásúak 120 kg-os súlycsoportjában szereplő Aubéli Ottó első mérkőzésén kikapott a vigaszágon, így helyezetlenül zárt a birkózók moszkvai Európa-bajnokságán. A tavalyi, budapesti vb bronzérmese a grúz Eldar Kurtanidzével került szembe, és két menetben (1-0, 2-0) szenvedett vereséget. A 66 kg-os Wöller Ákos és a 84 kg-os Ritter Árpád kikapott első találkozóján, így mindketten befejezték szereplésüket.

A 120 kg-os Aubéli Ottó győzött, a 66 kg-os Wöller Ákos és a 84 kg-os Ritter Árpád viszont kikapott első mérkőzésén a birkózók moszkvai Európa-bajnokságán, a szabadfogásúak második, egyben a viadal utolsó versenynapján. Utóbbi két versenyző a vigaszágon sem folytathatja szereplését.

Wöller az ukrán Ruszlan Jelkjev ellen lépett szőnyegre a negyeddöntőbe kerülésért, de a bemutatkozása nem sikerült fényesre, ellenfele ugyanis egy-egy 3-1-es és 6-0-s menettel jobbnak bizonyult nála. A magyar a vigaszágon sem folytathatja, mivel az ukrán később kikapott egy orosz versenyzőtől, azaz nem jutott be a legjobb négy közé.

A 74 kg-ban tavaly világbajnoki ezüstérmes, időközben súlycsoportot váltó Ritter az örmény Vagyim Laljevvel került szembe a nyolc közé jutásért, s az első menetet 1-0-ra megnyerte. A folytatás azonban már nem sikerült ilyen jól számára: a második felvonásban 3-2-re, a harmadikban pedig 1-0-ra kapott ki, így már csak abban reménykedhetett, hogy riválisa továbbmenetel, s ezzel "magával viszi" őt a vigaszágra. Nos, nem így lett, Laljev a negyeddöntőben vereséget szenvedett egy török birkózótól, így Ritter számára is véget ért az Eb, amelyet - Wöllerhez hasonlóan - helyezetlenül zárt.

A tavalyi, budapesti világbajnokságon bronzérmes Aubéli a fehérorosz Makszim Mihaljevicset gyűrte le három menetben (0-1, 1-0, 1-0), s ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. Második mérkőzésén ugyan kikapott a címvédő orosz Kuramagomed Kuramagomedovtól. Ellenfele később a döntőig menetelt, így a magyar versenyző a vigaszágon folytathatta szereplését, ahol azonban az első mérkőzésén kikapott, így helyezetlenül zárt. A tavalyi, budapesti vb bronzérmese a grúz Eldar Kurtanidzével került szembe, és két menetben (1-0, 2-0) szenvedett vereséget.

Eredmények, szabadfogás:
55 kg, Európa-bajnok:
Olekszandr Zaharuk (Ukrajna)
2. Namig Abdulajev (Azerbajdzsán)
3. Dzsamal Otarszultanov (Oroszország) és Amiran Kartanov (Görögország)
a döntőben:
Zaharuk - Abdulajev 3-1

66 kg, Európa-bajnok:
Mahacs Murtazalijev (Oroszország)
2. Albert Batirov (Fehéroroszország)
3. Szerafim Barzakov (Bulgária) és Vadim Guigolaev (Franciaország)
(Wöller Ákos helyezetlenül zárt.)
a döntőben:
Murtazalijev - Batirov 3-1

84 kg, Európa-bajnok:
Adam Szajtyijev (Oroszország)
2. Yanaaser Gokhay (Törökország)
3. Lalil Vadijev (Örményország) és Tarasz Danko (Ukrajna)
(Ritter Árpád helyezetlenül zárt.)
a döntőben:
Szajtyijev - Gokhay 3-0

120 kg, Európa-bajnok:
Kuramagomed Kuramagomedov (Oroszország)
2. Ivan Iszcsenko (Ukrajna)
3. Rares Chinoan (Románia) és Eldar Kurtanidze (Grúzia)
(Aubéli Ottó helyezetlenül zárt.)
a döntőben:
Kuramagomedov - Iszcsenko 3-0.

A házigazda oroszok végeztek (11 arany, 2 ezüst, 4 bronzéremmel) az Európa-bajnokság éremtáblázatának élén. A magyarok mindhárom szakágban (kötöttfogás: Lőrincz Tamás 1., szabadfogás: Hatos Gábor 3., nők: Sastin Mariann 3.) egy-egy érmet szereztek, így a kilencedik helyen zártak.