Kiss Sebő és Bardóczky Kornél játssza a pénteki két egyest az Egyiptom elleni Davis-kupa-mérkőzésen, Hódmezővásárhelyen.
Az Euro-afrikai zóna II. csoportjában sorra kerülő összecsapáson 13 órától Kiss Karim Mamun ellen kezd, ezt követően pedig Bardóczky-Serif Sabry párharc lesz - derült ki az összecsapás csütörtöki, sorsolással egybekötött sajtótájékoztatóján.
A szombati párosra (14 ó) Bardóczkyt és Kisgyörgy Gergelyt jelölte Baranyi Szabolcs kapitány, ellenfeleik a Mamun testvérek lesznek.
"A hazai pálya természetesen nagyon sokat jelent, de veszélyes lenne, ha elbíznánk magunkat. Nagy csatára és magyar győzelemre számítok" - mondta Baranyi.
Siker esetén a bolgár-ciprusi párharc győztese lesz a következő rivális az Euro-afrikai zóna II. csoportjának második fordulójában, a ciprusi csapat első számú játékosa az idei Australian Open döntőse, Markosz Bagdatisz, így ez a feladat sem ígérkezik majd könnyűnek. A feljutáshoz három siker szükséges.
A magyar együttes eddig ötször játszott Egyiptommal és 4-1-re vezet: legutóbb 1985-ben Kairóban találkozott a két csapat, s akkor 3-2-es vendéggyőzelem született.