Vágólapra másolva!
Pénteken messze a várakozás alatt szerepeltek versenyzőink a kanadai Calgaryban zajló műkorcsolya és jégtánc világbajnokságon. A nőknél a rövid program után Pavuk Viktória a tizenötödik helyről visszaesett a huszonötödikre, így a legjobb 24 között már nem mutathatja be a kűrjét. S kevésen múlt, hogy Sebestyén Júlia is kiessen, Európa-bajnoknőnk a huszadik helyről a huszonnegyedikre zuhant. Jégtáncban közép-európai idő szerint szombaton hajnalban a Denkova, Sztavijszki bolgár páros lett a világbajnok, Hoffmann Nóra és Elek Attila drámai közjáték után - a bemelegítésnél a japán duó hölgytagja korcsolyája élével felsértette Hoffmann hátát és kezét - a 18. helyen végzett.

A férfiak között a svájci Stéphane Lambielnek sikerült megvédenie a tavaly Moszkvában szerzett világbajnoki címét, s ez bevallása szerint nehezebb feladat volt, mint egy éve az orosz fővárosban győznie.

"Tavaly számomra is váratlan volt, hogy nyerni tudtam, most viszont mindenki engem, a világbajnokot akart legyőzni. Éppen ezért nagy büszkeséggel tölt el, hogy sikerült megvédenem a címemet. Nehéz verseny volt, mert a vetélytársaim is jól korcsolyáztak, s számomra az is érdekes helyzetet teremtett, hogy a kűrben utolsóként léptem jégre. A többiekkel azonban egyáltalán nem foglalkoztam, nem néztem, hogy milyen programot futnak, és a pontszámaikról sem értesültem. Csak arra koncentráltam, hogy kihozzam magamból a maximumot, és tudtam, hogy erre most képes vagyok" - nyilatkozta a verseny után a 21 éves Lambiel, aki idén a lyoni Eb-n, valamint a torinói olimpián is ezüstérmes volt az orosz Jevgenyij Pljuscsenko mögött, aki a vb-n nem indult.

Fábik Tibor