Vágólapra másolva!
Vitalij Klicsko csak nem állt ki Rahmannal, Michalczewskit kütötték, Pacquiao nem bírt Moralesszel, Wright visszavonultatta Trinidadot, Hopkins másodszor is kikapott Taylortól. Erdei Zsolt a nehézségek ellenére csúcson maradt, Nagy János immár Barrios ellen készül, Matolcsi József kitartásának világbajnoki cím volt a jutalma. Ez történt a ringben 2005-ben 

Összességében jó évet zártak ismertebb profi bokszolóink, mint ahogy az amatőrök mianjangi világbajnokságán szerepelt válogatott is elégedetett lehet teljesítményével: a 48 kg-os Bedák Pál a magyar férfi ökölvívás első ezüstérmese lett, míg Dudás Tibor (60 kg) és Darmos József (91 kg) a negyeddöntőig menetelt.

Matolcsi József személyében nemrégiben új profi világbajnokot is ünnepelhettünk, pedig nem mondhatni, hogy pozitívan kezdődött volna számára az év. Januárban egy ecseri szórakozóhely előtt hasba szúrták az IBF akkori kisvilágbajnokát, aki ennek ellenére áprilisban már kockára tette címét, amelyet csak a pontozóbírók hathatós közreműködésével veszített el Gotthard Hinteregger ellen. A reváns ideje decemberben jött el, amikor is a Hajdúsági Zúzógépnek becézett bunyós tizenegy meneten keresztül felmosta a ringet az osztrákkal, megszerezve a WBF világbajnoki övét, amelyet júliusban még hasztalan próbált megkaparintani a francia Brice Faradji elől. Nem akármilyen fából faragták Matolcsit, hiszen mielőtt világbajnok lett, szeptemberben még a kezét is eltörte a fogait is előszeretettel használó Richard Mazurek legyőzésekor.

Nagy "Csonttörő" János ínszalagszakadás miatt kénytelen volt márciusra májusra halasztani IBC-világbajnoki címvédését, amit végül négy menetben abszolvált a tanzániai Said Chiddy ellen, felkapaszkodva a második helyre a WBA ranglistáján. (A paksi gálán könnyűsúlyú Bognár László is megőrizte trónját a fehérorosz Valerij Karijanovtól.) Júniusban Jurij Romanovics leiskolázása után a sokat tapasztalt, korábbi világ- és Európa-bajnok bolgár Toncso Toncsev ellen is nagy fölénnyel védte meg címét, részéről megtéve az utolsó lépést a WBO bajnoka, Jorge Barrios ellen vívandó meccs felé. A mexikói klasszis mindenesetre máris önbizalomtól duzzadva üzenget Csonttörőnek, noha a két fél menedzserei azonban egyelőre nem jutottak megállapodásra.

Olvasóink által a legjobb magyar profinak ítélt Erdei Zsoltnak február végén másodszor is a bivalyerős Hugo Hernán Garayjal szemben kellett szembenéznie. Már az első meccs sem volt sétagalopp, a visszavágó legongatása után pedig csak reménykedhettünk benne, hogy a vezetőedző Madár kezét emeli a magasba. Szerencsére így történt, az argentin hiába ünnepelte magát győztesként, a meccset - nagyon - megosztott pontozással Erdei nyerte.

Félnehézsúlyú bajnokunk legközelebb júliusban, egy a német ZDF televízión is közvetített gála főmérkőzésén lépett volna kötelek közé, egy gyomorrontás azonban megakadályozta ebben. Mivel hosszadalmas felkészülés ment pocsékba és élete addigi legnagyobb lehetősége úszott el, Erdeit érthetően megviselték a történtek, ám nem gátoltak meg abban, hogy az októberre kiírt új időpontban, nyolc hónapos kihagyás után a 12. menetben egy tizennégy (!) ütéses sorozattal technikai KO-t mérjen Mehdi Sahnoune-ra - habár maga sem tudja, honnan merítette az erőt mindehhez.

A nagyváltósúlyú Kovács Attila márciusban a fehérorosz Sasha Shnip elleni TKO-val előbb az IBF interkontinentális övét, majd júniusban az argentin Aladino Alanis kivégzésével a WBA nemzetközi bajnoki címét is begyűjtötte. (Az Európai Bokszszövetség később Európa-bajnoki státusba helyezte.) Legnagyobb sikerét azonban októberben könyvelhette el, amikor is ellenállhatatlan bunyóval, a hetedik menetben legyőzte a francia Mamadou Thiamot, amivel a független ranglistákon megelőzte Kótai Mihályt. Szintén nagyváltósúlyban lett az IBF kisvilágbajnoka Burányi László, aki a hazai közönség előtt szereplő Marco Schulzétől hódította el a címet.

Az IBF középsúlyú nemzetközi bajnoka, Nagy "Hóhér" József a nyolcadik menetben TKO-val végzett angol Dean Walkerrel, következő áldozata, Andile Tshongolo pedig csak a hatodik menetig húzta a WBA középsúlyú kisvilágbajnoki címéért kiírt meccsen. És ezzel a trófeahalmozás még nem ért véget Hóhérunk számára, aki októberben a brit Danny Thornton ellen is megőrizte veretlenségét, és magára csatolhatta a nagyközépsúlyú Európa-bajnoki övet.

Júniusban Kótai Mihály kettőzte meg vb-címei számát, a németországi Ascherslebenben pontozással volt jobb az argentin Raul Bejaránónál. A WBF övéről később lemondott - ma már Matolcsi József birtokolja azt - az IBO-címet pedig csak üggyel-bajjal, egy a pontozók által döntetlenre adott mérkőzésen védte meg az argentin Sebastian Andres Lujánnal szemben a szeptemberben rendezett manchesteri gálán. És bár a cím továbbra is megvan, Tornádó mérlegén újabb folt esett, amikor is decemberben, egy nottinghami felhozó meccsen váratlanul pontozással kikapott az angol Steve Conwaytől. Kótai mindenesetre bebizonyíthatja, hogy csak egy kisiklásról volt szó, az IBO döntése értelmében ugyanis március elejéig ismét ki kell állnia Conway ellen, s akkor már a világbajnoki címe lesz a tét.

Forrás: EPA
Bedák Pál (jobbra) a magyar férfi ökölvívás első világbajnoki ezüstérmese lett



Emlékezzünk meg Kalocsai Zoltánról is, aki a májusi, Pakson rendezett tornán egy gyors kiütéses győzelemmel búcsúszott a profi ökölvívástól. Az utóbbi évtized egyik legnagyobb magyar küzdője négy világbajnoki címmeccsig is eljutott pályafutása során, noha mindegyiket elveszítette.

A WBO korábbi interkontinentális bajnoka, Isaszegi Róbert is bejelentette visszavonulási szándékát, később mégis kötelek közé lépett egy az Európai Bokszunió légsúlyú címéért kiírt spanyolországi összecsapáson, amely meglehetősen bizarr körülmények között ért véget. A WBO-listán még mindig harmadik magyar az első menetben egyszerűen hátat fordított ellenfelének és feladta a meccset, így nem hogy a címet, de még fellépésért járó pénzét sem kapta meg.

Ami a világbajnokságon kívüli amatőr sikereket illeti: február elején négy súlycsoportban állhatott fel magyar versenyző a dobogó tetejére a Debrecenben rendezett 49. Bocskai István nemzetközi viadalon: Bedák Zsolt (54 kg), Káté Gula (64 kg), Nagy András (75 kg) és Szűcs István a (81 kg). Júniusban az Európai Unió Szardínia szigetén rendezett nyílt bajnokságán Káté Gyula szerzett aranyat, míg a siófoki kadett Eb-n a 75 kg-os Lakatos Péter ünnepelhetett. A juniorok augusztusi, tallinni kontinensbajnokságáról a a 69 kg-os Harcsa Norbert ezüst-, míg a az 51 kg-os Kalucza Norbert bronzérmet hozott haza.

És hogy a hölgyekről se feledkezzünk meg: a 86 kg-osok között indult Kovács Mária nagyszerű teljesítménnyel aranyérmet nyert az oroszországi Podolszkban rendezett világbajnokságon.

Bordás Gábor