Vágólapra másolva!

Tizenhat magyar a rövidpályás úszó-Eb-n

Négy napon át, csütörtöktől vasárnapig vetélkedik az év rövidpályás európai záróversenyén a 25 méteres távokon (is) otthonos kontinentális úszóelit: a trieszti Eb-n 37 országból mintegy félezren próbálnak szerencsét, köztük 16 magyar is. A 38 számot tartalmazó műsor minden nap egyformán délelőtt 9-kor kezdődik az időfutamokkal, s 17 órától zajlanak az elődöntők és a finálék. 

A rövidpályás úszó-Eb-k története 1996-ban, Rostockban indult, a nyitányt - egy esztendő kihagyással - követte 1998-ban a sheffieldi 25-ös "csúcs", ahol is első "jegyzett" magyarként Kerékjártó Tamás 200 m vegyesen a tizedik helyezést érte el.

Az első magyar éremre 1999-ig kellett várni, akkor Lisszabonban Kovács Ágnes mindhárom mellúszó számban ezüstöt szerzett. Valenciában, 2000-ben, majd a 2001-es antwerpeni Európa-bajnokságon nem volt dobogós magyar, 2002-ben, Riesában annál zajosabb siker következett, hiszen az összesen nyolc medálból - ami az eddigi rekordot jelenti - Risztov Éva három "műfajtörténeti" Eb-arannyal vette ki részét.

Dublinban, 2003-ban az ott és akkor két elsőséget beseprő Risztov mellett a dobogó tetejére először kapaszkodott fel Cseh László is, aki 400 m vegyesen hagyta maga mögött minden vetélytársát, hogy aztán tavaly, Bécsben Európa-csúccsal védje meg kontinensbajnoki címét, amelyhez még egy ezüstöt és egy bronzot is hozzátett, miközben Risztov Éva hatodik Eb-győzelmét érdemelte ki 400 m vegyesen.

Triesztnek, a kilencedik rövidpályás földrészközi megméretésnek nyolc arany, hat ezüst és ugyanennyi bronz birtokában vág neki a magyar válogatott, ha tehát a remények minimálisan megvalósulnak, meglesz a kilencedik Európa-bajnoki elsőség, s a 21. érem is, a kapitányi várakozás teljesülése - a 2004-es bécsi mérleg felülmúlása - esetén pedig a jubileumi, 25. medál is megszülethet.

Az eddigi éremtulajdonosok:
Risztov Éva: 6 arany, 1 ezüst, 1 bronz
Cseh László: 2, 1, 2
Kovács Ágnes: 0, 3, 1
Kerékjártó Tamás: 0, 1, 0
Hosszú Katinka: 0, 0, 1
Bodor Richárd: 0, 0, 1.