Vágólapra másolva!
Az angol és svájci sajtó egyaránt felsőfokban ír Roger Federerről, aki vasárnap sorozatban harmadszor diadalmaskodott a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon. A svájci szurkolók nagy bánatára a csillag korábbi bejelentésének megfelelően nem indul az e heti, 421 ezer euró összdíjazású gstaadi tenisztornán.

Hétfőn megkezdődtek a főtábla küzdelmei a budaörsi Teniszcentrumban zajló 50 ezer dollár összdíjazású ATP-challenger tornán: a szabadkártyával induló Tóth László és Kellner Ádám már a nyitó körben kiesett.

Tóth egyetlen játékot sem tudott nyerni a német Jakub Herm-Zahlava ellen, míg Kellner négy gémet vett el a lengyel Lukasz Kubottól.

A főtáblán még két magyar szerepel: Bardóczky Kornél és Balázs György kedden egymás ellen játszik, a centerpálya 10 órakor kezdődő programjának második meccsén.

Eredmények:
egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Gicquel (francia, 2.) - Bruthans (szlovák) 2:6, 7:5, 6:3
Kubot (lengyel, 8.) - Kellner Ádám 6:1, 6:3
Herm-Zahlava (német) - Tóth László 6:0, 6:0

páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):
Chadaj, Robert (lengyel, francia, 1.) - Navratil, Snobel (cseh) 6:2, 7:5
Ketola, Rojer (finn, holland-antillákbeli) - Fonó László, Ott Márton 6:1, 6:4
Bruthans, Klec (német, szlovák) - Balázs György, Kiss Sebő 7:6 (10-8), 6:4