Vágólapra másolva!
A világranglista első 32 helyezettjéből 26 indul a hét végi budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti kardvívó Grand Prix-versenyen, a vasárnapi gödöllői csapat Világkupán pedig itt lesz a rangsorban első tizenkét együttes. Az előjelek számunkra annyiban mindenképpen kedvezőek, hogy az olimpiai ezüstérmes Nemcsik Zsolt múlt vasárnap visszavágott az athéni döntőben elszenvedett vereségért az olasz Montanónak, s ha csak egy gála keretében is, de "idegenben", Palermóban 15-14-re legyőzte.

Annak idején az olimpiákon Gerevich Aladár hét, Kovács Pál és Kárpáti Rudolf hat-hat aranyérmet szerzett kardvívásban, s a hét végi budapesti Grand Prix-verseny mezőnye méltó a nagy elődök nevéhez, hiszen a jelen legjobb pengeforgatói szinte kivétel nélkül pástra lépnek a Nemzeti Sportcsarnokban. Amint a Magyar Vívószövetség szerdai sajtótájékoztatóján a Gundel éttermebn elhangzott, a világranglista első 32 helyezettjéből huszonhatan indulnak, s ha szűkítjük a kört, akkor a legjobb tízből csak a negyedik, az orosz Sarikov hiányzik majd. Honfitársa, a négyszeres olimpiai bajnok Pozdnyakov itt lesz, úgyszintén az athéni aranyérmes olasz Montano, aki egy nagy bírói tévedésnek is köszönhette, hogy a görög fővárosban a döntőben 15-14-re legyőzte Nemcsik Zsoltot.

A két kardvívó múlt vasárnap egy gála keretében Palermóban újra megmérkőzött egymással, s ezúttal Nemcsik nyert 15-14-re. "Még decemberben kaptam a felkérést, hogy számítanának rám a palermói vívóklub alapításának századik évfordulóján rendezendő ünnepségen, s lejátszhatnánk az athéni döntő visszavágóját. Nem sokat gondolkodtam, igent mondtam, mert tényleg fűtött a visszavágás vágya. Montanóval 15-16 éves korunk óta ismerjük egymást, és mindig szoros asszókat vívunk. Most is így történt, de ezúttal én nyertem 15-14-re. S bár olasz zsűri működött közre, azt kell mondanom, hogy sokkal korrektebb volt a bíráskodás, mint Athénban" - jegyezte meg Nemcsik Zsolt.

A Gerevich-Kovács-Kárpáti Grand Prix a Nemzeti Sportcsarnokban pénteken 13.30-kor a selejtezovel kezdodik, szombaton 8 órától a 64-es tábla küzdelmeivel folytatódik, végül pedig 14.30-tól a nyolcas döntővel zárul. A magyarok közül kiemeltként az elso napon Nemcsik Zsolt és Lengyel Balázs nem vív, előbbi harmadik, utóbbi kilencedik a világranglistán.

A mezőny vasárnap Gödöllőn a Dreher-kupáért kiírt csapat Világkupa-versenyen lép pástra, amely 10 órakor az egyetem sportcsarnokában és aulájában kezdődik, a döntore pedig 16 órakor az előbbi helyszínen kerül sor. A magyar csapat csupán hatodik a világranglistán, amiben közrejátszik, hogy Athénban csak ötödik lett. Szabó Bence szövetségi kapitány a csapat összeállítását csak az egyéni verseny után adja meg, de Nemcsik helye biztos. "Mivel Ferjancsik Domonkos úgy döntött, hogy egy időre mindenképpen szünetelteti a vívást, új csapatot kell kialakítanunk, amely az idei lipcsei világbajnokságon az esélyesek között lehet" - fogalmazott Szabó Bence.

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az Erdért Rt. támogatói szerződést kötött a Magyar Vívószövetséggel. Az együttműködés egyelőre egy évre szól, és ötmillió forintot jelent a sportágnak.