Vágólapra másolva!
Lékó Péter a Wijk aan Zee-i szuperversenyt veretlenül nyerte meg, és a világranglista harmadik helyére tornászta fel magát. Garri Kaszparov és Viswanathan Anand előzi csak meg, velük legközelebb a február 22-én kezdődő linaresi szuperversenyen csatázik. Ünneplésre, pihenésre kevés az idő, a számvetésre, az értékelésre első számú nagymesterünk készséggel vállalkozott.

- Mi a siker titka? Amióta Arshak Petroszjan az edzője, stílust váltott, megváltozott szemlélete?
- A hosszú távú együttműködés mindennél fontosabb, nagyon jól ismerjük már egymást. Arshak pontosan tudja, hogy mi a gyönge pontom, hol kell még javítani a játékomon. Megtaláltuk azt az egyensúlyt, hogy mennyit kell készülni, milyen mélységig elemezni az egyes változatokat, hogy ez még ne csökkentse a tábla melletti kreativitást. Bármennyire fontos is a megnyitási felkészültség, a partik sorsát a játékerő dönti el. Nagyon örülök annak, hogy ezt most tökéletesen sikerült bizonyítanom.

- Nemcsak a versenyen elért eredményéért, játékáért dicsérték, hanem a záróünnepségen elmondott beszédéért is.
- Nagyon boldog voltam, hogy a torna győzteseként én mondhattam köszönetet a szponzoroknak, a szervezőknek. Sikert arattam, sokan gratuláltak. Wijk aan Zee-ben a győztes egy kis arany kitűzőt kap, a Corus emblémájával. A főszponzor képviselője a zárszóban bejelentette, hogy a Corus 2006 szuperversenyt január 14. és 29. között rendezik meg. A bankett után 3 óráig adtam az interjúkat, a holland tévének, az országos és helyi lapoknak, a szaksajtónak.

- Új minőségében mint címvédő játszik majd. A B nagymesterverseny megnyerésével a 15 éves Szergej Karjakin is meghívást kap. Hogyan értékeli az ukrán csodagyerek újabb sikerét?
- A torna közben rendezik meg az ún. menedzservacsorát. Karjakinnal ültünk egy asztalnál, és akkor a fiú panaszkodott, hogy nem igazán megy neki a játék, ha jól emlékszem, másfél pontos hátránya volt a remekül kezdő azeri Mamedgyarov mögött. Vigasztalásul mutattam neki egy logikai játékot, ami nagyon megnyerte tetszését. A torna megnyerése után Szergej megköszönte a támogatást. Szergej szinte napról napra fejlődik, az ukrán sakkozás nagyon gazdag fiatal tehetségekben.

- Mi Wijk aan Zee-nek, ennek a kétezer-ötszáz lakosú kisvárosnak a titka, hogy évről évre a sakkvilág ászait vendégül láthatja?
- Óriási hagyománya van a versenynek, ez már a 67. volt a sorban. Korábban a Hoogoven Művek, most a brit Corus a főszponzor, és hihetetlen profi a szervező csapat, fantasztikus munkát végeznek. Gondosan válogatják a meghívottakat, Élő-átlagát tekintve ez volt a sorozat legerősebb viadala. Ez a verseny igazi társadalmi esemény, a városban és környékén szinte mindenki valamilyen szinten szponzor, az éttermek alig várják, hogy a nagymesterek kedvenc ételeivel kedveskedjenek. Január második felében errefelé keményen fúj a szél, hideg van, de itt imádják a sakkozókat, és ez mindent feledtet. Nagy öröm az amatőröknek, hogy a szupernagymesterekkel egy teremben játszhatnak. Az élő kommentálást még hétköznapokon is ötszáz-hatszázan kísérték figyelemmel. Hétvégeken pedig telt ház van, ezerötszázan figyelik árgus szemekkel a változatokat elemzőket.

- Három hét, és kezdődik a linaresi szuperverseny. Tervek, elképzelések?
- Most muszáj pihennem, ez nem szokásom, de fel kell frissülnöm, várnak a barátaim Szegeden, jöhetnek az izgalmas focimeccsek, a fallabda. Arshakkal úgy tervezzük, hogy legalább 10 napot készülünk Linaresre, ahol Kaszparov is asztalhoz ül, a csaták folytatódnak. Egy hét résztvevős, kétfordulós versenyre a taktika más lesz, de a célkitűzés nem változik: ugyanebben a stílusban, ugyanebben a szellemben játszani, minden partiból megpróbálni a legtöbbet kihozni és megcélozni az első helyet.

- Hogyan értékeli a világbajnoki rendszer körül kialakult újabb problémát?
- Én a versenyeimre összpontosítok, hiszen nehezen elképzelhető, hogy egy-két éven belül itt megnyugtató megoldás születik.

Verőci Zsuzsa