Vágólapra másolva!
Ha a Bognár László-David Kiilu könnyűsúlyú IBC-címmérkőzés eredménye kesernyés szájízt hagyott is egynémely, az elvárhatónál tárgyilagosabb szurkolóban, ahhoz a legcsekélyebb kétség sem férhetett, hogy Nagy Jánost még semleges szorítóban is jogosan kihozhatták volna győztesnek az argentin Julio Pablo Chacón elleni IBC nagypehelysúlyú bokszvilágbajnoki döntőben, nem hogy szülővárosában, Győrött. A 29 éves győri bokszoló eddigi karrierje csúcsára ért, s a három évvel ezelőtt Kovács "Kokó" Istvánt kiütő Chacón másodszori legyőzésével kivívta a jogot, hogy jövőre kihívja a WBO világbajnokát, a 22 éves, veretlen amerikai Mike Anchondót.

Négyszáz kilométerre Győrtől, Nyíregyházán Kótai Mihály negyedszer védte meg sikeresen a WBF nagyváltósúlyú világbajnoki övét, melyet idén január 31-én szerzett meg Londonban. (Egyszer már volt a szervezet világbajnoka Kótai, de akkor első címvédő mérkőzésén, tavaly szeptemberben vereséget szenvedett Farai Musiyiwától.) Kótai most a hetedik menetben ütötte ki a 44 éves amerikai Manning Gallowayt.

"Az első négy-öt menet nem volt egyszerű, ugyanis nem tudtam felkészülni a balkezes, fordított alapállású Galloway ellen. Az utolsó pillanatig arról volt szó, hogy a hagyományos alapállású, Gallowaynél jóval alacsonyabb Vince Phillips lesz az ellenfelem. Szóval, eltartott egy darabig, amíg kipuhatoltam Galloway stílusát" - kezdte Kótai.

- Érződött az ellenfél 44 éve?
- Á, dehogy! Fizikailag kiválóan felkészült bokszoló, aki jó néhányszor "megetetett" a trükkjeivel. Én azonban erősebb vagyok, és a hatodik, hetedik menetben egyre többször bejöttek a jobbegyenes-balhorog kombinációim. Igazság szerint, amikor kiszámolták Gallowayt, már nem is volt szükség a balhorogra, mert a jobbegyenestől lement.

- A legfrissebb összevont világranglistán már a tizenötödik helyen áll a súlycsoportjában, itt a legerősebb ellenfelek is útjába kerülhetnek.
- Éppen ez a célom. Még nem ismerem pontosan a jövőt, de 2005-ben akár a legnagyobbakkal is megmérkőzhetek.

- Mondjuk, Winky Wrighttal?
- Az túl szép lenne.

Ch. Gáll András