Vágólapra másolva!
Második mérkőzésén is nyerni tudott a hetedik helyen kiemelt amerikai Serena Williams a női teniszezők Los Angelesben zajló, 3 millió dollár összdíjazású világbajnokságán, így nagyon közel került az elődöntőbe jutáshoz.  A Vörös-csoport egyetlen csütörtöki találkozóján a hazai kedvenc Jelena Gyementyjevát verte két szoros játszmában, az orosz klasszis ezzel második találkozóját bukta el.

A Fekete-csoportban a másodikként rangsorolt francia Amélie Mauresmo nagyon könnyedén, már-már megalázó módon győzte le Vera Zvonarjovát. A mindössze egy játékot nyerő orosz játékosnak - Gyementyjevához hasonlóan - nagyon kevés esélye maradt a továbbjutásra, hiszen első összecsapásán is kikapott.

Az első napon ellene diadalmaskodó honfitársa, a US Open-győztes Szvetlana Kuznyecova szintén sima vereséget szenvedett, méghozzá a harmadik orosz résztvevőtől, az idei wimbledoni bajnok Marija Sarapovától.

eredmények, 2. játéknap:
Vörös-csoport:
S. Williams (amerikai, 7.) - Gyementyjeva (orosz,5.) 7:6, 7:5
A csoport tagja még az amerikai Lindsay Davenport (1.) és az orosz Anasztaszja Miszkina (3.).

a csoport állása: 1. Williams 2 győzelem/0 vereség, 2. Davenport 1/0, 3. Anastasia Myskina 0/1, 4. Gyementyjeva 0/2

Fekete-csoport:
Sarapova (orosz, 6.) - Kuznyecova (orosz, 4.) 6:1, 6:4
Mauresmo (francia, 2.) - Zvonarjova (orosz, 8.) 6:1, 6:0

az állás: 1. Mauresmo 1 győzelem/0 vereség (2-0, 12:1), 2. Sarapova 1/0 (2-0, 12:5), 3. Kuznyecova 1/1, 4. Zvonarjova 0/2

A körmérkőzések után a kvartettek első két helyezettjei jutnak az elődöntőbe.