Vágólapra másolva!
Calviában, a 36. sakkolimpia nyolcadik fordulójában női válogatottunk újabb nagyszerű győzelmet aratott. Csapatunk 2-1-re nyert a kilencedik helyen kiemelt bolgárok ellen, Vajda Szidónia és Gara Anita feladásra kényszerítette ellenfelét, Mádl Ildikó vesztett. A hatodik csapatgyőzelemmel női négyesünk az oroszokkal holtversenyben harmadik, és a kilencedik fordulóban két sötét táblával mérkőznek meg velük. A címvédő kínai csapat megtartotta négypontos előnyét. A férfiak versenyében az ukránok fölényes győzelemmel már három ponttal vezetnek. Válogatottunk értékes győzelmet szerzett, Angliát verték 2,5-1,5-re, Berkes Ferenc és Ruck Róbert nyert, Ács Péter remizett, Almási Zoltán vesztett Adams ellen. Csapatunk a szlovákokkal találkozik a kilencedik játéknapon.

A versenyben vezető ukrán válogatott fölényes győzelmet aratott a bolgárok ellen. Az éltáblán Ivancsuk sötéttel óvatosabb volt, de társai sorra megadásra kényszerítették ellenfeleiket. A 14 éves Karjakin már negyedik nyerésének örülhetett. A címvédő orosz együttes minimális arányban verte az örményeket, Morozevics spanyol megnyitású játszmában győzte le Akopjant. A spanyol-indiai derbi gyors Shirov-Anand remivel indult, a világbajnoki döntőn Kramnyiknak szekundáló Illescas Cordoba veresége pecsételte meg az ibériaiak sorsát. A francia-lengyel és az izrael-moldáv meccsen is négy-négy döntetlen született.

Értékes győzelmet ért el férfi válogatottunk. Az éltáblán Almási Zoltán berlini változata nem bírta ki Michael Adams gyalogáldozatos tervét, Berkes Ferenc és Ruck Róbert nagyszerű nyeréseivel azonban végre teljes lehetett az öröm, és némi előrelépés a táblázaton.

A férfi sakkolimpia nyolcadik fordulójának érdekesebb eredményei:
Bulgária (19,5) - Ukrajna (21,5) 0,5 - 3,5
Georgijev (2625) - Ivancsuk (2705) döntetlen
Delcsev (2601) - Volokityin (2652) 0 - 1
Cseparinov (2576) - Mojszejenko (2653) 0 - 1
Radulszki (2501) - Karjakin (2576) 0 - 1

Oroszország (19,5) - Örményország (19,5) 2,5 - 1,5
Morozevics (2678) - Akopjan (2692) 1 - 0
Szvidler (2735) - Aronyian (2675) döntetlen
Griscsuk (2704) - Vaganjan (2640) döntetlen
Zvjagincev (2650) - Lputjan (2634) döntetlen

Spanyolország A (19) - India (18,5) 1,5 - 2,5
Shirov (2726) - Anand (2781) döntetlen
Vallejo Pons (2678) - Sasikiran (2668) döntetlen
Illescas Cordoba (2626) - Harikrishna (2612) 0 - 1
Cifuentes (2540) - Ganguly (2559) döntetlen

Franciaország (18) - Lengyelország (18,5) 2 - 2
Amerikai Egyesült Államok (18) - Azerbajdzsán (18) 2,5 - 1,5
Izrael (17,5) - Moldávia (17,5) 2 - 2
Hollandia (17,5) - Grúzia (17,5) 1,5 - 2,5
Kína (17,5) - Kuba (17,5) 2,5 - 1,5
Szerbia és Montenegró (17,5) - Csehország (17) 2 - 2
Szlovákia (17) - Észtország (17) 2 - 2
Üzbegisztán (17) - Kazahsztán (17) 1,5 - 2,5
Szlovénia (17) - Kanada (16,5) 3 - 1

Anglia (16,5) - Magyarország (16,5) 1,5 - 2,5
Adams (2740) - Almási Zoltán (2650) 1 - 0
Berkes Ferenc (2630) - Speelman (2555) 1 - 0
Hebden (2550) - Ruck Róbert (2562) 0 - 1
Wells (2504) - Ács Péter (2521) döntetlen

Németország (16,5) - Argentína (16,5) 3,5 - 0,5
Dánia (16,5) - Görögország (16,5) 2,5 - 1,5

Az élcsoport állása:
1. Ukrajna 25 pont
2. Oroszország 22
3-4 India és Örményország 21
5- 7. Spanyolország A, Lengyelország és Amerikai Egyesült Államok 20,5
8 - 14. Bulgária, Grúzia, Kína, Svájc, Franciaország, Szlovénia és Németország 20
15 -20. Izrael, Azerbajdzsán, Szerbia és Montenegró, Moldávia, Fülöp-szigetek és Kazahsztán 19,5
21. - 27. Szlovákia, Kuba, Csehország, Hollandia, Észtország, Dánia és Magyarország 19

Az élcsoportban a kilencedik forduló párosítása:
Ukrajna (25) - Örményország (21)
India (21) - Oroszország (22)
Spanyolország A (20,5) - Amerikai Egyesült Államok (20,5)
Lengyelország (20,5) - Svájc (20)
Németország (20) - Bulgária (20)
Grúzia (20) - Franciaország (20)
Kína (20) - Szlovénia (20)
Kazahsztán (19,5) - Izrael (19,5)
Azerbajdzsán (19,5) - Fülöp-szigetek (19,5)
Moldávia (19,5) - Szerbia és Montenegró 19,5)
Magyarország (19) - Szlovákia (19)

Nyolcadik mérkőzését is megnyerte a címvédő kínai együttes, a lengyeleket fosztották meg veretlenségüktől. Női válogatottunk folytatta remek szereplését, a kilencedik helyre rangsorolt bolgárokkal szemben nyertek 2-1-re. Az orosz Európa-bajnoknő Kosztenjuk ellen a hetedik játéknapon vereséget szenvedett világbajnoknő, Sztefanova nélkül ültek asztalhoz. Az éltáblán Voiska sötéttel a szicíliai védelem Szvesnyikov változatában megadásra kényszerítette Mádl Ildikót, de Vajda Szidónia és Gara Anita nyerései immár a hatodik csapatgyőzelmet jelentették.

A női olimpia nyolcadik fordulójának érdekesebb eredményei:
Lengyelország (14,5) - Kína (18,5) 1 - 2
Radziewicz (2449) - Hszie Csün (2569) döntetlen
Dworakowska (2393) - Hszu Juhua (2487) 0 - 1
Zielinska (2395) - Zsao Hszue (2487) döntetlen

Litvánia (14,5) - Anglia (14) 2 - 1
Cmilyte (2442) - Hunt (2385) 1 - 0
Ciuksyte (2361) - Houska (2298) 0 - 1
Batyte (2130) - Buckley (2147) 1 - 0

Magyarország (14) - Bulgária (13,5) 2 - 1
Mádl Ildikó (2369) - Voiska (2380) 0 - 1
Djingarova (2327) - Vajda Szidónia (2369) 0 - 1
Gara Anita (2390) - Velcseva (2299) 1 - 0

Kazahsztán (13,5) - Oroszország (13,5) 0,5 - 2,5
Amerikai Egyesült Államok (13,5) - Örményország (13,5) 2 - 1
Franciaország (13,5) - India (13,5) 1 - 2
Ukrajna (13,5) - Svédország (13,5) 2 - 1
Azerbajdzsán (12,5) - Grúzia (12,5) 1 - 2

Az élcsoport állása:
1.Kína 20,5 pont
2. Litvánia 16,5
3-4. Magyarország és Oroszország 16
5 - 8. Lengyelország, Amerikai Egyesült Államok, Ukrajna és India 15,5
9. Anglia 15

Az élcsoportban a kilencedik forduló párosítása:
Kína (20,5) - Litvánia (16,5)
Oroszország (16) - Magyarország (16)
Amerikai Egyesült Államok (15,5) - Lengyelország (15,5)
India (15,5) - Ukrajna (15,5)
Örményország (14,5) - Anglia (15)
Szerbia és Montenegró (14,5) - Franciaország (14,5)

Verőci Zsuzsa