Vágólapra másolva!
Csütörtökön kezdődik és keddig tart a bulgáriai Albenában az öttusázók idei harmadik legjelentősebb versenye, az Európa-bajnokság, amelyen a magyar csapattól - mivel nem a legjobb összeállításában szerepel - ezúttal csupán egy-két érem megszerzése várható.

Az Európa-bajnokság helyszínén, a bulgáriai Albenában, az első versenynapon, azaz csütörtökön kerül sor az Európai Öttusaszövetség (ECMP) végrehajtó bizottságának ülésére, majd a tisztújító kongresszusra, amelyen Császári Attila elnöknek egy ellenfele lesz.

A vb hagyományosan a költségvetéssel foglalkozik, illetve a következő év kontinentális versenynaptárát fogadja el, míg a kongresszus hatáskörébe az egyéb kérdések megvitatása mellett - négyévente - a tisztújítás tartozik.

Az előzetes jelölés alapján Császári Attila jelenlegi elnöknek egyetlen ellenfele lesz, mégpedig az orosz Dmitrij Szvatkovszkij, aki a sydneyi olimpián Balogh Gábort megelőzve aranyérmet szerzett.

"Egyáltalán nem becsülöm le az ellenfelemet, mert tudom, hogy nyerő alkat, és nyilván azzal is meggyőzött egyes tagokat, hogy az idei moszkvai világbajnokságon remek munkát végzett a szervezőbizottság vezetőjeként" - mondta Császári, aki a magyar szövetség elnöke is.

"A sportdiplomáciában viszont, úgy tudom, nincs jártassága. Optimista vagyok, mert azok, akiknek módjukban áll összehasonlítani az elnökségem alatti viszonyokat az azelőttivel, szerintem elégedettek lehetnek."

Császári többek között megemlítette, hogy a tagországok a korábbiaktól eltérően az ő négy éve alatt direkt, illetve indirekt támogatásokhoz jutottak, az ifjúsági A és B korosztály kontinensviadalain a csapatok harmadik tagjai például ingyen vehettek részt, a felnőtt Eb-k vendéglátói pénzügyi segítséget kaptak, a versenyek rendezéséhez pedig a számítógépes programot térítésmentesen kapták meg a házigazdák. Az ECMP nem tart fenn önálló irodát, nem alkalmaz főállásban senkit, ennélfogva olcsón és hatékonyan működik.

Az albenai kongresszuson az elnök mellett két alelnököt és négy végrehajtó bizottsági tagot is választanak a küldöttek. Elképzelhető, hogy a jelölési határidőig leadott lista még módosul, a tagok kétharmadának hozzájárulásával ugyanis akár a kongresszuson is lehet változtatni. Az egyes posztokra egyszerű többséggel választanak személyeket.