Vágólapra másolva!
Hatalmas küzdelmet, és váratlan végeredményt hozott az egyesült államokbeli Stanfordban rendezett, 585 ezer dollár összdíjazású női tenisztorna döntője: a második helyen kiemelt Lindsay Davenport három szoros játszmában, 2 óra 53 perces mérkőzésen diadalmaskodott az elsőként rangsorolt Venus Williams ellen.

Német házidöntőt rendeztek a Los Angeles-i tenisztornán, ahol Nicolas Kiefer és Tommy Haas viaskodott a Mercedes Benz-kupáért.

Kiefer 3-1-re is vezetett már az első játszmában, és két szettlabdája is volt, mégis csak a rövidítés döntött, amit végül Haas nyert meg, úgy, hogy 6-4 után zsinórban három pontot szerzett. Haas lendületbe jött, és 2-1-nél elvette honfitársa adogatását a második szettben, onnantól pedig nem volt visszaút, a tavalyi évet vállsérülése miatt teljes egészében kihagyó játékos fogadhatta Kiefer gratulációját. Érdekesség, hogy tíz év után játszott újra két német teniszező egy ATP-torna döntőjében, és mind Kiefer, mind Haas ott lesz az athéni olimpián.

ATP-torna, Los Angeles (355 ezer dollár, kemény pálya), döntő:
Haas (német) - Kiefer (német) 7:6 (8-6), 6:4

Német házidöntő lesz Los Angelesben/sport/egyeni/tenisz/20040718egyenlitettek.html?pIdx=2