Vágólapra másolva!
A viadal első kiemeltje, Andre Agassi pályafutása 800. győzelmét aratta a 355 ezer dollár összdíjazású Los Angeles-i tenisztorna első fordulójában: a hazai nézők egyik kedvence a szintén amerikai Alex Bogomolov ellen nyert két sima szettben.

Jan Frode Andersen két sima játszmában kikapott a harmadik helyen kiemelt argentin Juan Ignacio Chelától a 615 ezer dollár összdíjazású stuttgarti férfi tenisztorna második fordulójában. Így már nincs akadálya annak, hogy a legjobb norvég teniszező pályára lépjen a hét végén a magyarok elleni Davis-kupa-mérkőzésen.

"Ez így volt kisakkozva, Andersen délelőtt 11-kor kezdett, s tudomásom szerint a meccs a bemelegítéssel együtt sem tartott tovább ötven percnél" - mondta Kiss Sándor magyar DK-kapitány. "Az a lényeg, hogy csütörtök délelőtti sorsolásig megérkezzen, s szerintem bőven van ideje ideérni."

Kisgyörgy Gergely szerencsére jobban van: a kitűnő párosspecialista, akinek hétfő óta gyomorpanaszai voltak, szintén ott lesz a Norvégia elleni meccsen. "Szépen gyógyulok, s csütörtök reggel indulok Szegedre. Hallottam, a legjobb norvég mégis eljön, de én is ott leszek. Andersen ide vagy oda: mese nincs, nyerni kell!"

Az első helyen kiemelt Rainer Schüttler kiesett Stuttgartban, miután 1 óra 58 perc alatt, három játszmában kikapott a cseh Radek Stepanektől, így nem lesz német játékos a legjobb 16 között. A két teniszező összesen hat alkalommal találkozott egymással, és Stepanek ezzel a sikerével 4-2-re vezet Schüttler ellen.

Sötétedés miatt a harmadik játszma előtt félbeszakadt a második helyen kiemelt argentin Gaston Gaudio mérkőzése az amerikai Hugo Armando ellen. A Roland Garros idei győztese az első játszmát ugyan simán elvesztette, a másodikat viszont könnyedén hozta, így csütörtökön a mindent eldöntő szettel folytatódhat a találkozó.

Eredmények, 2. forduló:
Zabaleta (argentin, 8.) - Lopez (spanyol) 7:6 (7-2), 6:2
Juzsnyij (orosz) - Popp (német) 6:3, 7:6 (9-7)
Costa (spanyol) - Mantilla (spanyol) 7:5, 6:4
Chela (argentin, 3.) - Andersen (norvég) 6:3, 6:1
Novak (cseh, 5.) - Ascione (francia) 6:2, 6:4
Nadal (spanyol, 14.) - Arguello (olasz) 7:6 (7-4), 6:4
Stepanek (cseh) - Schüttler (német, 1.) 6:7 (6-8), 6:3, 6:2
Gaudio (argentin, 2.) - Armando (amerikai) 3:6, 6:2-nél a sötétség miatt félbeszakadt
Karlovic (horvát, 13.) - Squillari (argentin) 6:3, 7:6 (7-0)

Reménykedik a magyar DK-kapitány/sport/egyeni/tenisz/20040712rusedski.html?pIdx=2