Vágólapra másolva!
Oscar de la Hoyával szeretne megmérkőzni Floyd Mayweather, a Boksz Világtanács (WBC) könnyűsúlyú bajnoka, aki szombat este Phillip N'Dou ellen próbálja megvédeni címét. Januárban végleg befejezi profi ökölvívó pályafutását Julio César Chavez.

Januárban végleg befejezi profi ökölvívó-pályafutását Julio César Chavez. A 41 éves mexikói bokszoló még két mérkőzést vív addig, majd fia karrierjét próbálja egyengetni.

"November 22-én Willie Wise-zal mérkőzöm Tijuanában, majd január 17-én Mexikóvárosban veszek búcsút a ringtől" - mondta Chavez, aki 1980-ban lépett be a profik táborába.

Chavez azóta 103 alkalommal hagyta el győztesen a ringet, 83-szor kiütéssel vagy technikai KO-val diadalmaskodott. 1984-ben kiskönnyűsúlyban, 1987-ben könnyűsúlyban, míg 1989-ben kisváltósúlyban lett bajnok a Boksz Világtanács (WBC), illetve a Boksz Világszövetség (WBA, könnyűsúly) égisze alatt.

Pályafutása során hatszor kapott ki, és kétszer végzett döntetlenre. Legemlékezetesebb vereségét 1996. június 7-én szenvedte el, amikor Oscar de la Hoya elhódította tőle a kisváltósúly bajnoki övét.

"A szerződésem még él, ezért vállaltam a két búcsúmeccset" - tette hozzá Chavez. "Amúgy elég volt már a bokszból."

A veterán klasszis fia, ifjabb Julio César is kötelek közé lép a november 22-i gálán. "Szeretnék apámhoz hasonlóan világbajnok lenni" - mondta a 17 éves fiú. "Imádom a bokszot, és egyáltalán nem a pénz hajt a ringbe."

Édesapja úgy látja, akárcsak annak idején ő, fia is megérdemel tíz mérkőzést, hogy bizonyítsa, van keresnivalója a profik között. "Anyám nagyon ellenezte, hogy bokszoló legyek" - emlékezett Chavez. "Kértem, hogy tíz meccset várjon, aztán ebből újabb és újabb tíz lett."

Chavez kisebb fia, Omar egyelőre az amatőrök között bokszol.