Vágólapra másolva!
Dariusz Michalczewski elvesztette profi bokszpályafutása 49. mérkőzését a hamburgi gálán, így nem sikerült beállítania a legendás Rocky Marciano világcsúcsát, aki karrierje során pontosan ennyiszer nem talált legyőzőre és 1956-ban veretlenül vonult vissza. Manchesterben két magyar volt érdekelt: Matolcsi József a WBF váltósúlyú címéért kikapott az angol James Hare ellen, míg Kótai Mihály nagyváltósúlyban az első menetben technikai KO-val verte az osztrák Josef Brayert.

Szeretne visszatérni a profi ökölvívás legszűkebb elitjébe John Ruiz, a Bokszvilágszövetség (WBA) korábbi nehézsúlyú bajnoka, aki december 13-án Hasim Rahman ellen lép szorítóba. A találkozó tétje: a győztes megmérkőzik a jelenlegi világbajnok Roy Jonesszal.

"Itt az idő, hogy újra a nehézsúly legjobbjai közé verekedjem magam. Számomra ez a nagy lehetőség, és én készen állok. Vissza akarok kerülni a csúcsra, ahol már korábban jártam" - mondta Ruiz.

Ruiz március 1-jén éppen Jones ellen veszítette el a trónt, miután 12 menetes csatában egyhangú pontozással kikapott. A decemberi összecsapást a WBA rendelte el, mert címvédésre kötelezte Jonest. Ha a világbajnok - aki tavasszal nem akart megmérkőzni az akkor elsőszámú kihívónak számító Vitlaij Klicskóval - ennek ellenére nem áll ki a győztessel, a szövetség elveszi tőle a bajnoki övet.

Az Atlantic City-ben sorra kerülő összecsapáson a korábbi hírek szerint a nyugat-szamoai David Tua lett volna Rahman ellenfele.