Vágólapra másolva!
A magyar férfi tőrvívóknak, csakúgy mint a női kardozók mezőnyében nem sikerült éremszerzés közelébe kerülniük a havannai vívó-világbajnokságon. Előbbi versenyszámot a német Peter Joppich nyerte, míg utóbbiban, meglepetésre a román Dorina Mihai diadalmaskodott.

Meglepetésre a román Dorina Mihai nyerte a női kardozók egyéni versenyét a havannai vívó-világbajnokságon. Ahogy a férfi tőrözőknél, úgy ebben a fegyvernemben is "trónfosztás" történt, ugyanis Mihai a döntőben a címvédő, kínai Hszüe Tant (Xue Tan) győzte le. Sikeréből kivette a részét a férfi kardozók között egy nappal korábban ezüstérmes, Sydneyben olimpiai bajnok Mihai Covaliu is, aki a sajtótribünről előbb karjelzésekkel, majd hangos bekiabálásokkal segítette honfitársát. Amint az eredmény bizonyítja jó instrukciókat adott, igaz, Mihai győzelméhez 14-14-es állásnál szerencse is kellett.

Tan sikere esetén vb-elsőségei számát tekintve beérte volna a kétszeres győztes, azeri Jelena Zsemajevát, aki egyébként most a legjobb 16 között fejezte be a szereplését. Egy körrel korábban búcsúzott egy másik világbajnok, a francia Anne-Lise Touya.

A magyarok mind a négyen felkerültek a 64-es táblára, ott azonban az első, illetve a második fordulóban "elvéreztek".

eredmények
a 64 között:
Varga Dóra - E. Jacobson (amerikai) 15-7
A. Touya (francia) - Nagy Orsolya 15-11
Faex Mielin (kubai) - Nagy Annamária 15-9
Jozwiak (lengyel) - Csaba Edina 15-13

a 32 között:
Pao (Bao, kínai) - Varga 15-10

a negyeddöntőben:
Hszüe Tan (kínai) - Sada Jacobson (amerikai) 15-12
Aleksandra Socha (lengyel) - Mariel Zagunis (amerikai) 15-9
Gioia Marzocca (olasz) - Jelena Nyecsajeva (orosz) 15-14
Dorina Mihai (román) - Ana Faex Mielin (kubai) 15-5

az elődöntőben:
Tan - Socha 15-10
Mihai - Marzocca 15-10

a döntőben:
Mihai - Tan 15-14

női kard egyéni:
1. Mihai
2. Tan
3. Socha és Marzocca
5. S. Jaconbson
6. Nyecsajeva
7. Zagunis
8. Faex Mielin
...32. Varga Dóra
...34. Csaba Edina
...46. Nagy Annamária
...53. Nagy Orsolya.