Vágólapra másolva!
A magyar csapat az 1-8. helyezéseket figyelembe véve 17, az olimpiai 1-6. pozíciók alapján pedig 11 pontot gyűjtött a párizsi atlétikai világbajnokságon, azaz teljesítette az előzetes célkitűzést. A mérleg mégis felemás: döntőbe csak négy, a nyolc közé három versenyző jutott a 21 tagú válogatottból. Az nap versenyének a férfi 5000 méter számított a vébé zárónapján, ahol a mindössze 18 éves kenyai Eliud Kipchoge diadalmaskodott.

A nap versenyének a férfi 5000 méter számított a vébén, ahol a mindössze 18 éves kenyai Eliud Kipchoge (12:52.79) diadalmaskodott.

Ki duplázik? - ez volt a kérdés a szám előtt, hiszen a 10 ezren győztes etióp Kenenisa Bekele és az 1500 m bajnoka, a marokkói Hicham el-Guerrouj is esélyesként állt rajthoz. A célegyenesbe fordulva el-Guerrouj futott az élen, nyomában Bekelével és négy kenyaival. Utóbbiak közül egyszer csak megindult Kipchoge és ha orrhosszal is, a táv junior világrekordere legyőzte nagynevű ellenfelét.

Férfi 800 méteren túl korán indította el a hajrát a 2001-es fedettpályás világbajnok orosz Jurij Borzakovszkij, Dzsabir Szaid-Guernit nem tudta lerázni, sőt mellbedobással az olimpiai bronzérmes algériai futó győzött 1:44.81 perccel. Szavai szerint a Franciaországban élő ötmillió (!) honfitársa szurkolt a sikeréért. A világcsúcstartó dán Wilson Kipketer lemaradt a dobogóról a gyengébbik dél-afrikai, Mbulaeni Mulaudzi mögött. Igaz, ő legalább döntőbe került, míg a címvédő svájci Andre Bucher és az idén tető alatt vb-első amerikai David Krummenacker ezt sem mondhatja el magáról.

Férfi gerelyhajításban szintén nem tudott érmet nyerni a világrekorder, a cseh Jan Zelezny. Az orosz Szergej Makarov kétszer is 85 m fölött dobott, első kísérletével, 85,44 méterrel olimpiai bronza és Eb-ezüstje után a vb-aranyat is begyűjtötte.

A férfi 4x100-as váltóban amerikai siker született (38.06 mp), amit abszolút papírformának is lehetne tekinteni, ám a kvartettből hiányzott például az olimpiai bajnok Maurice Greene és a világcsúcstartó Tim Montgomery. Az utolsó váltásnál még a britek voltak elől, J. J. Johnson azonban befogta Dwain Chamberst és jobban dobta be magát a célba. A győzelemhez hasonlóan örültek a bronznak a brazilok és a negyedik helynek a hollandok.

Női magasugrásban a lélektani határnak is számító 2 méteren hárman jutottak túl. A svéd Kajsa Bergqvistnek ez a végállomást jelentette, a címvédő Hestrie Cloete azonban a 2,02-n, majd a 2,04-en is folytatta. Erre azért kényszerült, mert az orosz Marina Kupcova kihagyta mindkét magasságot, hogy 2.06-on megelőzze riválisát. Nem sikerült neki, sőt a dél-afrikai volt az, aki elsőre vitte ezt a szintet is. A világcsúcstartó bolgár Sztefka Kosztadinova (2,07), a szintén bolgár Ljudmila Andonova (2,07) és Bergqvist (2,06) után ő a negyedik nő a világon, aki ilyen magasságokig jutott. Mellesleg a férfi magasugrást is dél-afrikai, Jacques Freitag nyerte.

Törökverést láthattak a nézők női 1500 méteren. A tavalyi müncheni Eb-n a semmiből feltűnt és aranyérmes Sureyya Ayhan - idén a vb csak a harmadik versenye - szokása szerint az élen diktálta a tempót, ezúttal azonban a célegyenesben az orosz Tatjana Tomasova faképnél hagyta (3:58.52 p) és nyert.

A 4x400-as váltóknál a nők között (3:22.63 p) és a férfiaknál is az amerikaiak (2:58.88 p) győztek. Ám úgy tűnt a Stade de France-ban ez utóbbi senkit sem érdekel, hiszen a második helyen a franciák futottak be.