Vágólapra másolva!
Roger Federer három játszmában legyőzte Mark Philippoussist a wimbledoni angol nyílt teniszbajnokság férfi döntőjében, s ezzel pályafutása első Grand Slam-diadalát aratta.

A 43 perces rendkívül kiegyenlített első játszmában mindkét játékos magabiztosan hozta saját adogatását, egyetlen bréklabda sem akadt. A rövidítésben azonban Philippoussis 4-5-nél kettőshibát vétett, s ezzel el is dőlt a szett sorsa.

A másodikban (27 perc) a svájci zseniális megoldásokkal - az alapvonalon és a hálónál egyaránt - kétszer is elvette bizonytalankodó ellenfele adogatását, simán hozta a sajátjait, s negyedóra alatt 4-0-ra elhúzott. Philippoussis már csak szépíteni tudott. Federer a két játszma alatt mindössze három önhibát vétett, míg az ausztrál hetet.

A harmadikban 5-5-ig fej fej mellett haladt a két játékos, ekkor a svájci két bréklabdához jutott, de Philippoussis mindkettőt hárította. Ismét a rövidítés döntött, s ez Federer diadalát hozta, aki a wimbledoni torna során mindössze egy játszmát vesztett, a harmadik fordulóban az amerikai Mardy Fish ellen. A svájci teniszező öt rövidítése közül valamennyit megnyerte az idei angol nyílt bajnokságon.

A győztes 575 ezer, míg a másik döntős 287 500 fonttal gazdagodott Wimbledonban.

Roger Federer: "Gyönyörű trófeát foghatok a kezemben. Nagyon boldog vagyok, hogy életem két legjobb mérkőzését az elődöntőben és a fináléban játszottam. Elképesztően örülök, hiszen életem egyik nagy álma teljesült. Csodálatos érzés, hogy én vagyok az első svájci győztes a férfiak között Wimbledonban. Gyerekként sokszor tréfálkoztam azzal, hogy egyszer wimbledoni bajnok leszek, s lám sikerült! Az is fokozza a jó hangulatomat, hogy sok honfitársam ült a lelátón, s most velük is megoszthatom boldogságomat. Mindenkinek köszönöm a segítséget!"

Mark Philippoussis: "Roger túlságosan jól teniszezett, gratulálok neki. Ez egyértelműen az ő napja volt. Megragadta az esélyét, míg én a vártnál gyengébben fogadtam az adogatásait. Ennek ellenére büszke vagyok a teljesítményemre, számos pozitív emlékem lesz az elmúlt két hétről. Biztosítok mindenkit: jövőre visszatérek, s újra megpróbálom!"

Férfi egyes, döntő:
Roger Federer (svájci, 4.) - Mark Philippoussis (ausztrál) 7:6 (7-5), 6:2, 7:6 (7-3)

Női páros, döntő:
Kim Clijsters, Szugijama Ai (belga, japán, 2.) - Virginia Ruano Pascual, Paola Suarez (spanyol, argentin, 1.) 6:4, 6:4