Vágólapra másolva!
Március 14-16. között a 9. fedett pályás atlétikai világbajnokságra kerül sor Birminghamben, de már a 10. vb házigazdája, Budapest is gőzerővel készül a jövő évi rendezésre. A 2004-es esztendő legrangosabb hazai világversenyének sajtóbizottsága csütörtökön állította össze az első hírlevelét, amelyből a legérdekesebb információ az, hogy a dobogósok között közel 2,5 millió dollárt osztanak ki.

Noha a fedett pályás világbajnokságok a kezdetektől (1987) háromnaposak, az IAAF berkeiben - a programot zsúfoltnak találva - felmerült a változtatás igénye. Ezzel magyarázható, hogy a budapesti szervezőbizottságot a háromnapos mellett egy négynapos időrend kidolgozására is felkérték. Az új programtervet elkészítő ifj. Mátraházi Imre, Gál László kettős a záró napra eredetileg tervezett 14 döntőt 10-re csökkentette, aminek következtében a vasárnapi versenyprogram csak délutánra korlátozódik. Bár az bizonyos, hogy az időrend négy nap esetében szellősebb, az is nyilvánvaló, hogy a számok "széthúzásának" ára van.

Ezt a változást az IAAF szempontjából kulcsfontosságúnak számító televíziós társaságok nem támogatják, szerintük a háromnapos forgatókönyv az ideális, negyedik versenynapra nincs szükség. Valószínűleg ennek hatására az IAAF Birminghamben megmaradt a háromnapos rendezésnél, és a továbbiakban csak akkor foglalkozik a forgatókönyv átalakításával, ha az idei fedett pályás vb-n borulna a menetrend, és a program túlzsúfoltsága a versenyek jövőjét fenyegetné.

Fábik Tibor