Vágólapra másolva!
Wijk ann Zee-ben szombaton kezdődik az esztendő első szuperversenye. A Corus 2003 tornán két világbajnok is játszik, a Braingames bajnoka, Vlagyimir Kramnyik és a FIDE világelsője, Ruszlan Ponomarjov. A tizennégy résztvevős versenyen az egykori bajnokok, Viswanathan Anand és Anatolij Karpov, világbajnoki döntősök, Alekszej Shirov és Vaszilij Ivancsuk is szerepelnek. A magyar sakkozást a női világranglistát vezető Polgár Judit képviseli. A torna tizenkilences kategóriájú, az Élő-átlag 2700 pont.

Hosszú szünet után ismét szuperversenyen csatároznak a világ legjobbjai, a címvédők, az egykori világelsők, sok nagy csatát megharcolt szupernagymesterek. A Corus 2003 tornán a január elsejétől érvényes Élő-pontszámok alapján összeállított ranglista első tíz helyezettjéből heten játszanak. Nagy érdeklődéssel várjuk a tékozló fiúnak, a Braingames világbajnokának, Vlagyimir Kramnyiknak a visszatérését, aki 2001 júliusa óta nem vett részt szuperversenyen. Kramnyikot Élő-pontja alapján első számú esélyesnek tarthatnánk, de nagy kérdés, hogy a hosszas távollét miként hat eredményességére. Az orosz nagymester 1998-ban Anand társaságában megnyerte a Hoogoven tornát. Kramnyik ritkán veszít játszmát, de stílusában a sok nyerés nincs benne.

Anand tavaly nem játszott Wijk aan Zee-ben, nehezen tette túl magát a moszkvai világbajnokságon az elődöntőben, Ivancsuktól elszenvedett vereségén. A prágai Eurotel torna megnyerése hozott nála kedvező változást. Mainzban a rapid meccsen Ponomarjov ellen győzött, a korzikai rapid tornán is első lett, majd megnyerte a világkupát. Topalovot a dortmundi világbajnok-jelölti verseny óta nem láttuk játszani. Nem villogott a bledi sakkolimpián a világbajnok Ponomarjov, az ő lelkén is szárad, hogy az éremesélyes ukrán válogatott végül csak tizennegyedik lett.

A FIDE tizenkilenc éves rangelsője nincs könnyű helyzetben, mert a Nemzetközi Sakkszövetség vezérkara ultimátumban követeli tőle, hogy ma éjfélig írja alá a májusi prágai megállapodásnak megfelelően a ranglista-vezető Kaszparovval tervezett világbajnoki döntőjének dokumentumát. Ennek a viadalnak a győztesével mérkőzne meg a Kramnyik-Lékó páros mérkőzés nyertese az abszolút világbajnoki címért. A FIDE "megfenyegette" Ponomarjovot, hogy további késlekedése esetén kizárják őt, s helyette honfitársa, tavalyi világbajnoki döntőbeli ellenfele, Ivancsuk játszhatna Kaszparovval.

Az ukrán sakkújságban megjelent interjúban Ponomarjov elégedetlenségének adott hangot, hogy a FIDE Bledi Kongresszusán nem fogadták el menedzserének kifogásait. Ponomarjov ragaszkodna ahhoz, hogy a gondolkodási idő a kieséses rendszerű világbajnokságnak megfelelően 90-90 perc legyen és lépésenként 30 másodperc. A másik követelése pedig az, hogy döntetlen esetén a korábbi világbajnoki döntők szabályzata szerint megőrizze címét. Ponomarjov véleménye szerint a dokumentum nem tisztáz fontos kérdéseket, például nem tér ki arra, hogy mi történik, ha a mérkőzés nem jön létre, ha nem találnak szponzort.

Barejev és Griscsuk emlékezetes párharcának jegyében zajlott a Corus 2002 torna, a rutinosabb Barejev ért végül elsőként célba. A spanyol Shirov formaingadozás után visszakerült az első tízbe, és ismét 2700 fölé tornázta pontszámát, okozhat meglepetést.

A bledi sakkolimpián ezüstérmes válogatottunk legjobbja Polgár Judit volt, sikeresen zárta az évet benidormi elsőségével, a lehetőség adott, hogy jól kezdje az újat. Ivancsuk képes arra, hogy a dobogós helyek valamelyikét ostromolja, ezt már nehezen képzeljük el Karpovról, bár az ex-világbajnok ismét nagy önbizalommal játszik. Nehéz megmérettetés előtt áll a 15 éves Radzsabov, a holland sakkozás nagy öregje, az 52 éves Timman a ranglistán az első százba szeretne visszakerülni.

A 2003 Corus torna résztvevői közül Timman korábban kétszer nyert, 1981-ben és 1985-ben végzett az élen. Karpov 1988-ban, Ivancsuk 1996-ban győzött a holland tengerparti városkában. A holland rendezők sokak nagy örömére a klasszikus időbeosztás mellett szervezik a versenyt, hétórás játékidő, két óra negyven lépés, egy óra alatt húsz, majd a parti befejező szakaszára még fél óra, január 13-án, 17-én és 22-én szabadnap lesz. A verseny első díja tízezer euró, a második hét, a harmadik háromezerötszáz eurót kasszírozhat, az első hét kap pénzdíjat, de a nagymesterek rangjuk, Élő-pontjuk alapján rajtpénzt is felvehetnek. A sakkrajongókat a játszmák jobb megértésében ismert holland szakemberek segítik szakavatott elemzésükkel.

A holland szervezők nagy bánatára a világranglistát vezető Garri Kaszparov nem fogadta el a meghívást. Az exvilágbajnok bámulatos sikereket ért el a legerősebb átlagú tornákon, 1996-2002 között tizennégy szuperversenyen játszott, csak kétszer előzték meg, 1996-ban Novgorodban Topalov, az 1998-as linaresi versenyen Anand tépázta egy kicsit meg nimbuszát. Kaszparov január 22-től New Yorkban hatjátszmás mérkőzést játszik a Deep Junior számítógépes programmal, majd Linaresben ül sakkasztalhoz az esztendő legerősebb tornáján.

A szuperverseny résztvevői az Élő-pontszámok sorrendjében:
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2, 2807)
Viswanathan Anand (3, indiai, 2753)
Veszelin Topalov (4, bolgár, 2743)
Ruszlan Ponomarjov (7, ukrán, 2734)
Jevgenyij Barejev (8, orosz, 2729)
Alekszej Shirov (9, spanyol, 2723)
Alekszander Griscsuk (10, orosz, 2712)
Polgár Judit (13, magyar, 2700)
Vaszilij Ivancsuk (15, ukrán, 2699)
Anatolij Karpov (20, orosz, 2688)
Loek Van Wely (30, holland, 2668)
Michael Kraszenkow (56, lengyel, 2633)
Teimur Radzsabov (68, azerbajdzsáni, 2624)
Jan Timman (110, holland, 2594).

A szuperversennyel párhuzamosan 14 résztvevős nagymester tornát is szerveznek, amelyen hosszú szünet után játszik ismét magyar sakkozó. Junior világbajnokunk, Ács Péter az Essent verseny bravúros megnyerésével hívta fel magára a figyelmet, bledi nagyszerű szereplésével csak igazolta a helyes választást. A tét nemcsak a 3 500 eurós első díj, de a győztes jövőre a szuperversenyre kap meghívást. Tapasztalt, rutinos rókák mellett ismét remek versenylehetőséget kapott a világ legfiatalabb nagymestere, a tizenkét éves ukrán Karjakin. A holland rendezők három női sakkozóval "színesítették" a mezőnyt. A tavalyi junior világbajnoknő, a tizenöt éves indiai Koneru, a tizennyolc éves orosz Kosztenjuk külön párharcot is vív majd, míg a lett Cmilyte elsősorban Shirovval kötött házasságának köszönheti a meghívást, aki Rigába való végleges hazaköltözését fontolgatja.

A B verseny résztvevői:
Zsang Zsong (65, kínai, 2624)
Ács Péter (71, magyar, 2623)
Arkady Naiditsch (124, német, 2585)
Jonny Hector (185, svéd, 2570)
Jan Rogers (190, ausztrál, 2569)
Friso Nijboer (257, holland, 2553)
Szergej Karjakin (278, ukrán, 2547)
John Van der Wiel (506, holland, 2509)
Dennis de Vreugt (547, holland, 2504)
Koneru Humpy (2496, indiai, 614)
Alekszandra Kosztenjuk (2456, orosz, 961)
Viktorija Cmilyte (1005, lett, 2452)
Harmen Jonkman (1245, holland, 2436)
Daniel Stellwagen (1409, holland, 2427)

Verőci Zsuzsa