Vágólapra másolva!
Vállműtéten esett át Tommy Haas, a jelenlegi legjobb német teniszező, akire valószínűleg több hónapig nem számíthatnak a versenyrendezők. Magnus Norman, az egykoron világranglista-második svéd játékos a visszavonulás szélén áll.  

Könnyen elképzelhető, hogy visszavonul Magnus Norman, a francia nyílt teniszbajnokság tavalyelőtti döntőse. A 26 éves játékost régóta sérülések hátráltatják, csütörtökön például térdműtéten esett át. "Néhány órával az operáció után szinte csak sötét gondolatok keringenek a fejemben. Az már korábban is felmerült, hogy befejezem pályafutásomat, ugyanis nem akarok fájdalmakkal pályára lépni. Az elmúlt két évben szinte egyszer sem teniszezhettem teljesen egészségesen" - ismerte el az Expressen című napilapnak.

A svéd klasszis 2000-ben döntős volt a Roland Garroson, majd néhány hónappal később csípősérülést szenvedett. Tavaly szeptember elején az Egyesült Államokban műtötték meg, s emiatt hosszú ideig nem indult versenyen. Két hónappal ezelőtt már átesett egy térdoperáción is, de a csütörtöki beavatkozás azt sugallja, hogy nem javult az állapota.

Norman februárban a chilei Vina del Marban szerepelt idén először ATP-tornán, ahol már a nyitó körben búcsúzott, s később, szeptember végéig - a svédországi Bastadban rendezett viadaltól eltekintve - ugyancsak az első vagy a második fordulóban esett ki a versenyekről. Az októberi, tokiói tornán viszont "megrázta magát", csak a döntőben kapott ki, utána azonban újra két sikertelen esemény következett a számára. Legutóbb Stockholmban indult, de nyeretlenül fejezte be a szereplést. Jelenleg csupán 107. az egyéni világranglistán, pedig a tavalyelőtti párizsi siker után már második is volt.