Vágólapra másolva!
Az indiai Panajiban befejeződött a 41. Junior világbajnokság. Az utolsó fordulóban szertefoszlottak Berkes Ferenc éremszerzései reményei, sötéttel vereséget szenvedett az angol McShane-től. Az örmény Aronyian könnyen verte az orosz Jakovenkot, s világbajnok lett, az angol olimpikon  ezüstérmet szerzett. A bronzérmet az indiai Ganguly érdemelte ki. Berkes holtversenyben ötödik helyen zárta a 88 résztvevős seregszemlét. A leányok tornáján a tavalyi világbajnoksághoz hasonlóan holtversenyben végzett a kínai Zsao Hszue és az indiai Koneru Humpy, ezúttal a kínai nagymesternő lett a világ legjobb 20 éven aluli sakkozónője.

Rendkívül izgalmas utolsó fordulóval fejeződött be a 41. Junior világbajnokság. A svájci rendszerű torna 13. fordulója előtt mindenki lázasan számolt, majd parti közben már mindenki csak a küzdelemre figyelt, s a világbajnokságok történetében még sohasem látott csatákat vívtak. Az első tíz táblán egyetlen döntetlen eredmény sem született. A sorsdöntő fordulót az örmény Aronyian félpontos előnnyel kezdte, s nem kellett sokáig aggódnia, mert a harmadikként rangsorolt orosz Jakovenko ellen átmeneti tisztáldozattal gyorsan fölénybe került, s könnyen nyert. Aronyian veretlenül lett világbajnok, rutinosan versenyzett, a tornát hármas nyerősorozattal zárta.

Berkes Ferencet a hajrában a párosítási szisztéma nem fogadta kegyeibe, rangadók sorát játszotta. Az angol olimpiai csapat negyedik táblása, az angol McShane ellen kellett küzdenie a záró napon, 17 éves nagymesterünk a sötét bábukat vezette. A vezércsel ritkább változatában McShane jobban kiismerte magát, Berkes állásában gyaloggyengeségek keletkeztek, s nehéz helyzetében nem talált jó tervet. Egy hónappal korábban a 18 évesek versenyében világbajnoki címet szerzett Berkes a vereséggel nem tudott dobogóra kerülni, de holtversenyes ötödik helye elismerésre méltó teljesítmény. A feladat adott, még szélesebb megnyitási repertoárral veheti csak fel sikeresen a küzdelmet a rutinosabb riválisokkal. Élő-pontszámát tekintve Berkes a kilencediknek volt rangsorolva. A bronzérmet végül az indiai Ganguly szerezte meg, Timofejev leszorult a dobogóról. Az első helyre rangsorolt kínai Bu Xiangzhi a hajrában javított, honfitársa, Ni Hua is felzárkózott.

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:
Aronyian (9, örmény, 2581, 2) - Jakovenko (8, orosz, 2570, 3) 1 - 0
McShane (8,5, angol, 2546, 8) - Berkes Ferenc (8,5, magyar, 2545, 9) 1 - 0
Timofejev (8, orosz, 2558, 5) - Erenburg (8, izraeli, 2494, 16) 1 - 0
Ganguly (8, indiai, 2531, 11) - Miton (7,5, lengyel, 2564, 4) 1 - 0
Wojtaszek (7,5, lengyel, 2452, 20) - Bu Xiangzhi (7,5, kínai, 2601, 1) 0 - 1
Inarkijev (7,5, orosz, 2556, 6) - Ghaem Maghami (7,5, iráni, 2511, 13) 1 - 0
Smerdon (7,5, ausztrál, 2382, 30) - Harikrisna (7,5, indiai, 2551, 7) 0 - 1
Ni Hua (7,5, kínai, 2545, 10) - Kristjansson (7,5, izlandi, 2431) 1 - 0
Potkin (7,5, orosz, 2495) - Azarov (7,5, fehérorosz, 2520) 1 - 0

A junior világbajnokság végeredménye:
Világbajnok: Levon Aronyian (örmény) 10 pont
2. Luke McShane (angol) 9,5
3. Surya Shehkar Ganguly (indiai) 9
4. Artyom Timofejev (orosz) 9
5-10. Berkes Ferenc (magyar), Bu Xiangzhi (kínai), Inarkijev (orosz), Harikrisna (indiai), Ni Hua (kínai) és Potkin (orosz) 8,5

McShane (2546) - Berkes Ferenc (2545)
Vezércsel

1. d4 d5 2. c4 e6 3. Hc3 Fe7 4. cxd5 exd5 5. Ff4 c6 6. e3 Ff5 7. Hge2 Hf6 8. Hg3 Fg6 9. h4 h5 10. Fe2 Hbd7 11. Ff3 Va5

Sötéttel korábban 11. ... Vb6-tal próbálkoztak, logikusabbnak tűnik.

12. a3 Hb6 13. b4 Va6 14. Fe2 Hc4 15. Fg5 Bd8 16. Ba2 Bd6 17. Vb3 b5 18. a4 Vb7 19. axb5 cxb5 20. Ff3 a6 21. Fxf6 Fxf6 22. Hge2 0-0 23. Hf4 Bfd8 24. Hxh5 Fxh5 25. Fxh5 Ve7 26. He2 Fxh4 27. Kf1 Fg5

Berkes Ferenc válaszút előtt állt, az a6 gyalog gyengesége nyilvánvalóan idegesítette, 27. ... Bh6 28. Ff3 Vd6 jobbnak látszik.

28. Ff3 g6 29. Hc1 Kg7 30. Hd3 Be8 31. Be2 Vf6 32. Hc5 Bdd8 33. Bh3 Vf5 34. Kg1 Fe7 35. Hxa6 Fd6 36. Ba2 g5?

A döntő hiba, a sötét állás kártyavárként omlik össze.

37. g4 Vf6 38. Vd3 Bh8 39. Bxh8 Bxh8 40. Vf5 Vh6 41. Fxd5 Fh2+ 42. Kf1 Hd6 43. Vf3 Vg6 44. e4 Ff4 45. Hc5 Hc4 46. Ke2 Vf6 47. Ba7 Bf8 48. e5 Vb6 49. Bb7 és sötét feladta

Aronyian (2581) - Jakovenko (2570)
Tarrasch védelem

1. c4 Hf6 2. Hf3 e6 3. Hc3 c5 4. e3 d5 5. d4 Hc6 6. a3 a6 7. dxc5 Fxc5 8. b4 Fa7 9. Fb2 0-0 10. Vc2 Ve7 11. Bc1 Bd8 12. Fe2 h6 13. 0-0 dxc4 14. Fxc4 b5?

Forrás: ORIGO


15. Hxb5!

A tisztáldozat a világbajnoki címet jelenti az örmény nagymester számára.

15. ... axb5 16. Fxb5 Hxb4

Szomorú beismerése, hogy 14. ... b5 lépés nagy hiba volt, 16. ... Hb8-ra 17. Vxc8 Bxc8 18. Bxc8+ Kh7 19. Fd3+ g6 20. Fe4 Vd7 21. Bfc1 nyert volna.

17. axb4 Bb8 18. He5 Fb7 19. Va4 Fe4 20. Bc4 Fd5 21. Hc6 Fxc6 22. Fxc6 Hd5 23. Bg4 e5 24. b5 f5 25. Bc4 Hb6 26. Vb4 Ve6 27. Bcc1 Bf8 28. Vc3 Hd7 29. Bfd1 és sötét feladta

Ganguly (2531) - Miton (2564)
Szicíliai védelem

1. e4 c5 2. Hf3 Hc6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 e5 5. Hb5 d6 6. H1c3 a6 7. Ha3 b5 8. Hd5 Hf6 9. c4 Hd4 10. cxb5 Hxd5 11. exd5 g6 12. Fe3 Hf5 13. bxa6 Fd7 14. Vb3 Hxe3 15. Vxe3 Fg7 16. Fe2 Va5+ 17. Vd2 Bxa6 18. Fxa6 Vxa6 19. Bc1 0-0 20. Bc7 Fa4 21. Bc4 Bb8 22. 0-0 e4 23. Bb4 Be8 24. Hc4 Fd7 25. b3 f5 26. Bb6 Va7 27. a4 Vc7 28. Vb4 Fd4 29. Bb7 és sötét feladta

Smerdon (2382) - Harikrisna (2551)
Szicíliai védelem

1. e4 c5 2. Hf3 Hc6 3. Hc3 d6 4. Fb5 a6 5. Fxc6+ bxc6 6. d3 e5 7. Hd2 He7 8. Hc4 Hg6 9. Ve2 Fe7 10. g3 Bb8 11. a4 Hf8 12. Hd1 He6 13. c3 a5 14. Hde3 g6 15. Hg2 f6 16. h4 Fa6 17. f4 d5 18. exd5 cxd5 19. fxe5 dxc4 20. exf6 Vd5 21. fxe7 cxd3 22. Vf2 Kxe7 23. 0-0 Fb7 24. Vf7+ Kd6 25. Ff4+ Hxf4 26. Vxf4+ Kd7 27. Vf7+ Vxf7 28. Bxf7+ Ke6 29. Bf2 Fxg2 30. Kxg2 Bhf8 31. Bd2 c4 32. Be1+ Kd5 33. Be7 Bbe8 34. Bxe8 Bxe8 35. Kf3 h6 36. Bh2 Be1 37. h5 g5 38. Bd2 g4+ 39. Kf2 Be5 40. Bd1 Be2+ és világos feladta

A leányok versenye nagy csatában dőlt el a 17 éves kínai Zsao Hszue javára. A bledi sakkolimpián aranyérmes kínai válogatott legjobbja, a 12 partiból 11 pontot szerzett Zsao Hszue "átmentette" formáját. Holtversenyben végzett a címvédő indiai Koneruval, de a tavalyi világbajnokságtól eltérően ezúttal a javára döntött a holtversenyt eldöntő pontszámítás. Az utolsó fordulóban Koneru könnyen győzött a francia Milliet ellen, ők nincsenek egy kategóriában. Zsao Hszue az indiai sakkozás legfiatalabb nemzetközi mesterével, Harikával csatázott, és minőségáldozattal állította nehéz feladat elé ellenfelét. A végjátékot látványos játékkal vezette győzelemig és lett világbajnok. A legmagasabb Élő-pontos Koneru ezüstje nyilvánvalóan csalódás a rendezők számára, a 15 éves nagymesternőnek alighanem kár volt kihagynia az olimpiát. A bronzérmet Nagyezsda Koszinceva nyakába akasztották. A bledi sakkolimpián ezüstérmes orosz válogatott legjobbja, Tatjana Koszinceva a rangadók feszültségeit nehezebben bírta, negyedik lett.

Az utolsó forduló eredményei:
Koneru Humpy (9,5, indiai, 2484) - Milliet (7,5, francia, 2164) 1 - 0
Zsao Hszue (9,5, kínai, 2367) - Harika (7,5, indiai, 2248 ) 1 - 0
Ubijenik (7,5, orosz, 2210 ) - Wang Yu (9, kínai, 2368) 1 - 0
Koszinceva, N (9, orosz, 2388) - Moser (7, osztrák, 2371) 1 - 0
Karavade (7, indiai, 2171) - Koszinceva, T (8,5, orosz, 2427) 0 - 1
Calotescu (7, román, 2324) - Pogonyina (7, orosz, 2397) 1 - 0
Makka (7, görög, ) - Sachdev (7, indiai, ) 0 - 1

A leány világbajnokság végeredménye:
Világbajnok: Zsao Hszue (kínai) 10,5 pont
2. Humpy Koneru (indiai) 10,5
3. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 10
4. Tatjana Koszinceva (orosz) 9,5
5. Wang Yu (kínai) 9
6. Ubijenik (orosz) 8,5
7-8. Calotescu (román) és Sachdev (indiai) 8

Koneru Humpy (2484) - Milliet (2164)
Szláv védelem

1. Hf3 d5 2. d4 Hf6 3. e3 c6 4. c4 a6 5. b3 Fg4 6. Hbd2 e6 7. Fd3 Hbd7 8. Fb2 Fd6 9. 0-0 0-0 10. Vc2 Vb8 11. a4 a5 12. Fc3 Fh5 13. Bfb1 Vc7 14. c5 Fe7 15. b4 axb4 16. Bxb4 b6 17. cxb6 Hxb6 18. Bbb1 Hbd7 19. Ba2 Fg6 20. Fxg6 hxg6 21. Bab2 Bfb8 22. Bxb8+ Bxb8 23. a5 c5 24. Bxb8+ Hxb8 25. dxc5 Vxc5 26. Hb3 Vc7 27. Vb2 Hc6 28. Hfd4 Ha7 29. Hd2 Hd7 30. g3 Ff6 31. Vb4 Fe5 32. Fb2 Ff6 33. H2b3 e5 34. Hf3 Hc6 35. Vb5 Vd6 36. a6 d4 37. exd4 exd4 38. Vb7 Vd5 39. a7 és sötét feladta

Zsao Hszue (2367) - Harika (2248)
Grünfeld védelem

1. d4 Hf6 2. c4 g6 3. Hc3 d5 4. cxd5 Hxd5 5. g3 Fg7 6. Fg2 Hxc3 7. bxc3 0-0 8. Fa3 Hd7 9. Hf3 c5 10. 0-0 cxd4 11. Hxd4 Hb6 12. Vb3 Ff6 13. Fb4 Vc7 14. a4 Fd7 15. a5 Hc4

Forrás: ORIGO


16. a6! Hd2 17. Vd5 Hxf1 18. axb7 Bab8 19. Kxf1 Fxd4 20. cxd4 Fe6 21. Vc6 Vxc6 22. Fxc6 Bfd8 23. xe7 Fd5 24. Fxd8 Fxc6 25. Ff6 Bxb7 26. f3 Kf8 27. g4 Ke8 28. g5 Kd7 29. Kf2 Fb5 30. h4 a6 31. h5 Bc7 32. e3 Bc2+ 33. Kg3 Kc7 34. h6 Kd7 35. Kf4 Bc8 36. d5 Bc2 37. Ba3 Bc7 38. Fd4 Fe2 39. e4 Bc8 40. Ke5 Ke7 41. f4 Fb5 42. Bc3 Bxc3 43. Fxc3 Fd3 44. Fb4+ Ke8 45. Kf6 Fxe4 46. Kg7 f5 47. gxf6 Fxd5 48. f7+ Fxf7 49. Kxh7 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa