Vágólapra másolva!
Risztov Éva a 400 m vegyesen szerzett ezüstérme után 800 m gyorson is a második helyen végzett a berlini úszó Európa-bajnokságon. Ezen kívül a magyarokegy-egy ötödik és hatodik, valamint két hetedik helyet szereztek a csütörtöki úszódöntők során.

Flaskay Mihály és Güttler Károly is jól úszott az 50 méter mell középdöntőjében, így mindketten bekerültek a pénteki fináléba. A 20 éves Flaskay 28.14 mp alatt teljesítette a sprinttávot, vagyis mindössze 3 századmásodperccel maradt el Güttler friss, másfél hónapos országos csúcsától. A hazai rekorder valamivel lassabb volt, 28.32-vel zárt. A két magyar az ötödik, illetve a hetedik idővel kvalifikálta magát.

Nem jutott viszont tovább Szepesi Nikolett, aki ugyan 1:03.23-mal az egyéni legjobbját úszta 100 méter háton, de ezzel is csak a tizedik lett. Zubor Attila 200 méter gyorson nem állt rajthoz. Miután az előfutamból a 16. idővel jutott tovább, úgy döntött, hogy inkább a vegyesváltóra készül.

Teljesen kihagyta a csütörtöki versenynapot Kovács Ágnes, aki a 200 méteres mellúszást szem előtt tartva lemondott a legrövidebb távról.