Vágólapra másolva!
Nem sikerült jól a magyarok számára a San Franciscó-i öttusa-világbajnokság hagyományos férfi egyéni versenye: Horváth Viktor a 14., Sárfalvi Péter a 18., Balogh Gábor a 19., Fülep Sándor a 20. helyen végzett.

Horváth Viktor: "A víváson ment el a jó szereplés. A másik négy számmal nem volt gond. Összesítésben 172 ponttal maradtam le a győztestől, ebből is látszik, hogy elég lett volna 720 helyett valamivel 900 pont felett vívnom. A csapat aranyérmének persze örülök, de azt nem ma nyertük meg."

Sárfalvi Péter: "Az bosszant igazán, hogy ha a lovaglásban nem vagyok ilyen balszerencsés, éremért futhattam volna."

Balogh Gábor: "Sikertelen nap volt a mai, gondolok itt elsősorban a vívásomra és a lovaglásomra. Talán furcsa, de számítottam arra, hogy négy év siker után egyszer rosszabb eredményt érek el. Sokat készültem a világbajnokságra, jó formában voltam.

Fülep Sándor: "Csak a lövészetemmel és az úszásommal vagyok elégedett, attól függetlenül, hogy mindegyik számban javítottam a tavalyi világbajnoksághoz képest, és összetettben is előreléptem. Legutóbb ugyanis 28. voltam. Minimálisan az első 16 közé szerettem volna
kerülni."

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány: "A víváson szálltak el a remények. Megengedhetetlen, hogy bármilyen összeállítású magyar csapat mindhárom tagja kevesebb asszót nyerjen, mint amennyit elveszít. Korábbi tapasztalatokból is kiindulva a jövőben változtatni fogunk a felkészülésen. Igyekszünk majd mindenkorra megfelelő vívópartnereket találni, és ha lehetőségünk lesz rá, elindulunk párbajtőr versenyeken. Világbajnok lett a csapat, ezzel együtt szomorú vagyok, mert egyéniben rossz eredmények születtek."