A magyar válogatott korábbi klasszisa megadta az olimpiai kvalifikáció receptjét

Ljubljana, 2023. június 22. A győztes magyar válogatott ünnepel a női kosárlabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében játszott, Magyarország - Csehország mérkőzés után a ljubljanai Stozice Arenában 2023. június 22-én. A nemzeti csapat 62-61-re nyert és bejutott a legjobb négy közé, valamint indulhat jövőre a párizsi olimpia selejtezőjében. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Iványi Dalma, a soproni olimpiai selejtezőre készülő magyar női kosárlabda-válogatott egyik másodedzője szerint folyamatosan fejlődik a nemzeti csapat.

A 134-szeres válogatott irányító négy Európa-bajnokságon és egy világbajnokságon szerepelt, csak olimpián nem járt. A szövetség honlapján elmondta, bár játékosként és - tavaly Ljubljanában - edzőként is volt már Európa-bajnoki negyedik helyezett, a két remek szereplést nem lehet összehasonlítani érzelmi szempontból.

Edzőként az adott mérkőzés előtt lehet segíteni az ellenfél feltérképezésével, a felkészítéssel, tanácsokkal, a meccs alatt viszont már adódik némi tehetetlenségi érzés. Amióta hat éve a válogatott szakmai stábjának a tagja vagyok, igyekszem visszanyúlni azokhoz a tapasztalatokhoz, amelyeket játékosként szereztem, és ezeket próbálom átadni a lányoknak. Úgy érzem, a játékosoknak is természetes, hogy hozzánk fordulnak ilyen jellegű tanácsokért. A tavalyi Európa-bajnokságra sem készültünk külön úgy, hogy többeknek ez lesz az első kontinensviadala, egyébként is dolgozott velünk sportpszichológus, a szakmai stáb pedig végezte a napi rutint, maradtunk azoknál a bevált módszereknél, amelyek alapján minden tétmérkőzés előtt készültünk" - fogalmazott a 47 éves klasszis.

Iványi Dalma mérhetetlen tapasztalata sokat jelenthet az olimpiai selejtezőtornán Fotó: Polyák Attila - Origo

Ami pedig a február 8-11. közötti soproni selejtezőtornát illeti, Iványi Dalma elmondta, nehéz lenne a torna három találkozójából egyet kiemelni, amelyre megkülönböztetett módon érdemes készülni, mivel lehetnek körbeverések, váratlan események, amelyek mindent boríthatnak.

Három különböző stílusú csapattal találkozunk majd, tényleg nehéz megmondani, melyik meccs lehet a kulcs, amelynek megnyerésével közelebb kerülünk Párizshoz. A játékosok olyan állapotban vannak, hogy bírják a terhelést, az adott pillanatot kell mindig megragadni, nem szabad egy vereség után sokáig búslakodni, de a győzelmet követően nagyon örömködni sem.

- adta meg az irányt a csapatnak a korábbi klasszis.

Az Eb-n elért 4. hely teremtette meg a lehetőséget a soproni szereplésre Forrás: MTI/Kovács Tamás

A magyarok a selejtezőben az idei Amerika-bajnokságon bronzérmes Kanada ellen kezdenek, majd az olimpiai ezüstérmes japánokkal, végül az Eb-második spanyolokkal találkoznak a Novomatic Arénában, amely a korábbi Euroliga Final Fourokhoz hasonlóan 2500 férőhelyesre bővül. A négyesből az első három jut ki a párizsi olimpiára.

A magyar női válogatott eddig egyszer, 1980-ban szerepelt olimpián, és negyedikként zárt Moszkvában.

A soproni selejtezőtorna programja:
február 8., csütörtök:
Spanyolország-Japán 16.30
MAGYARORSZÁG-Kanada 19.00
február 9., péntek:
Kanada-Spanyolország 15.30
MAGYARORSZÁG-Japán 18.00
február 11., vasárnap:
Kanada-Japán 15.00
MAGYARORSZÁG-Spanyolország 17.30