Vágólapra másolva!
A Szekszárd hazai pályán nagy csatában kikapott a spanyol Estudiantestől szerdán a női kosárlabda Európa Kupa ötödik fordulójában.

A 2/2-es győzelmi mérleggel álló tolnaiakra nehéz feladat várt az ötödik fordulóban, mivel a veretlenül éllovas Estudiantest látták vendégül, amelytől októberben 83-69-re kikaptak Madridban.

Djokics Zseljko vezetőedző a héten változtatásra kényszerült centerposzton, a sérült horvát Ana Vojtuleket az amerikai Kathryn Westbeld váltotta. Szerdán a Jacinta Monroe vezette hazaiak kezdtek jobban, de a második negyed az ellenfélé lett, a nagyszünetben így 27-30 állt az eredményjelzőn.

Fordulás után fej fej mellett haladtak a csapatok, az utolsó perc 54-52-ről indult.

A hajrában egyenlített az ellenfél, majd Laura Mendez 5.6 másodperccel a dudaszó előtt bedobott két büntetőt, így végül a spanyolok ünnepelhettek.

A Szekszárd egy hét múlva az olasz Sassarit fogadja. A küzdelmek 12 négyes csoportban zajlanak, amelyekből az első kettő, valamint a nyolc legjobb harmadik jut a rájátszás első körébe.

Női kosárlabda Európa Kupa, eredmény, 5. forduló, K csoport:
TARR KSC Szekszárd-Estudiantes (spanyol) 54-56 (15-12, 12-18, 18-11, 9-15)

Ami az Euroligát illeti, az idényben veretlen DVTK legyőzte hazai pályán a spanyol Valenciát is, míg a Győr vereséget szenvedett a török Mersin vendégeként szerdán a női kosárlabda Euroliga hatodik fordulójában.

Női kosárlabda Euroliga, eredmények, 6. forduló:
A csoport:
DVTK Hun-Therm - Valencia (spanyol) 67-56 (20-12, 18-20, 14-9, 15-15)

B csoport:
Mersin (török)-SERCO UNI Győr 75-63 (15-26, 24-9, 17-13, 19-15)