A 28 éves válogatott játékos az M1 aktuális csatornának pénteken elmondta, hogy már teljesen felépült a deréksérüléséből, és ezen a héten már részt vehetett együttese edzésein.
Bízom benne, hogy a szombati mérkőzésen már fogok tudni játszani, illetve pályára is kerülök
- mondta, hozzátéve, hogy "éppen itt az ideje a revansnak", mivel a Jonava állította meg őket a litván kupa fináléjába vezető úton. A szintén magyar válogatott Golomán György is érdekelt lesz a bajnokság elődöntőjében, ugyanis a másik ágon csapata, a Lietkabelis vívja az elődöntőt.
Nyilván bárki is kerül velünk szembe a döntőben, mi szeretnénk bajnoki címet ünnepelni
- hangsúlyozta Váradi, aki hatalmas dolognak tartaná, ha Golománnal ismét egymás ellen lépnének pályára, megismételve ezzel a kupa bronzcsatáját, amelyet a Lietkabelis nyert.
Váradi arra is kitért, hogy a plusz egyéves hosszabbítási lehetősége a klubnál majd csak a szezon utáni hetekben dől el, és kiemelte, hogy nagyon jó kapcsolat alakult ki közte és csapattársai között, de egyelőre nem tud többet mondani a jövőjéről.
A szombathelyi születésű játékos azt is elárulta, hogy nagyon várja már az augusztusi olimpiai előselejtezőt, amelyen Magyarország Portugáliával, Bosznia-Hercegovinával és a házigazda Lengyelországgal került egy csoportba.