Vágólapra másolva!
Kedden délután a szombathelyi városházán bejelentették, hogy a magyar válogatott Perl Zoltán további két évvel meghosszabbította a szerződését a Falco kosárcsapatával.

A sajtótájékoztatón dr. Nemény András polgármester kiemelte, amikor három évvel ezelőtt szerződést kötöttek Perl Zoltánnal, nagy reményeket fűztek a játékoshoz – nem is csalódtak benne, nagy győzelmekre, emlékezetes diadalokra vezette a Falcót. Most hasonló tetteket várnak el a csapatkapitánytól, a legjobb magyar kosarastól.

Gráczer György, a Falco KC ügyvezetője kiemelte, a klubvezetés már januárban elkezdte építeni a következő szezon csapatát. Hangsúlyozta, hogy az első és legfontosabb feladat az volt, hogy Perl továbbra is sárga-feketében folytassa a pályafutását. A vaol.hu azt írja, hogy a felek februárban ültek először tárgyalóasztalhoz, és gyorsan megegyeztek a közös folytatásban.

Perl Zoltán a Falco legjobb játékosa Fotó: Koncz Márton - Origo

Perl Zoltán elmondta, szeret Szombathelyen, a Falcóban játszani, és jó szívvel írta alá szerződéshosszabbítását. A magyar válogatott kosaras a jövőben is azon lesz, hogy a Falco komoly trófeákért küzdjön, és hogy boldoggá tegye a szombathelyi szurkolókat. Perl szerződése fix, lemondott a külföldre távozás lehetőségéről.

A 27 éves Perl Zoltán a Falco saját nevelésű játékosa. Szombathelyen mutatkozott be az NB I-ben, majd megjárta Olaszországot (Orlandina Basket, Treviso Basket), Spanyolországot (Movistar Estudiantes Madrid), 2019-ben tért vissza a Falcóhoz, ahol a csapatkapitánya és kulcsembere a csapatnak. A magyar válogatott játékos az NB I-es mezőny egyik legjobb, legmegbízhatóbb kosarasa - 2019-ben és 2022-ben az év kosárlabdázójának választották. A Falcóval háromszor nyert bajnokságot (2019, 2021, 2022), egyszer Magyar Kupát (2021).