Vágólapra másolva!
Az Arconic-Alba Fehérvár a 25 pontos Isaiah Philmore vezérletével 91-85-re nyert otthon a Sopron KC ellen a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapjának első meccsén.

Az első negyed még egy ponttal a vendég Sopron vezetett. Később azonban már a tízet is elérte a különbség a hazai csapat javára, ami megmaradt a nagyszünetig, és nem tudott kilábalni a gödörből a sokat hibázó Sopron.

A harmadik negyedben szinte a semmiből feltámadni látszott a vendég csapat, sorozatosan jöttek a szebbnél szebb megoldások, Matthias Zollner volt kénytelen időt kérni, hiszen hosszú idő után már tíz pont alatt volt a különbség a két csapat között.

Nagy harc volt a pályán Forrás: BB1.hu

Philmore volt továbbra is a hazaiak húzóembere, az ő vezérletével elment megint nyolccal a Fehérvár, sőt, Somogyi ziccerét követően újfent kénytelen volt időt kérni Kosztasz Flevarakisz. Bár próbálkozott becsülettel, innen már nem tudott érdemben visszajönni a Sopron KC,

így az Alba Fehérvár megőrizte hazai veretlenségét.


Szombathely rendkívül magabiztosan, 104-70-re nyert a vendég OSE Lions ellen a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján.

A hazai csapatban hat játékos is tíz pont fölé jutott. Megszerezte második győzelmét a Honvéd, amely drámai végjátékban a Kaposvár felett diadalmaskodott: a vendégek két ponttal vezettek, tíz másodperccel a vége előtt azonban Simon Kristóffal szemben triplakísérlet közben szabálytalankodtak. A Honvéd játékosa mindhárom büntetőt bedobta, megnyerve ezzel csapatának a mérkőzést.


Férfi kosárlabda NB I

Arconic-Alba Fehérvár - Sopron KC 91-85 (25-26, 27-16, 16-22, 23-21)

Alba: Pongó 8, Somogyi 13/6, DeCosey 12/9, Ford 6, Philmore 25/6, csere: Vojvoda 18/9, Takács Milán 4, Szabó Zs. 5/3. Vezetőedző: Matthias Zollner

SKC: Joseph 8/3, Jones 13/3, Valerio-Bodon 3/3, Barnett 23/9, Durham 4, csere: Shine 19/15, Supola 3/3, Takács N. -, Sitku -, Csendes -, Molnár 10. Vezetőedző: Kostas Flevarakis

További eredmények:

Szolnoki Olajbányász-Zalakerámia ZTE KK 84-80 (16-18, 26-16, 20-17, 22-29)
Budapesti Honvéd Sportegyesület-Kometa Kaposvári KK 78-77 (20-22, 25-21, 17-14, 16-20)
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - MVM-OSE Lions 104-70 (24-20, 21-19, 24-20, 35-11)
DEAC - Naturtex-SZTE-Szedeák 83-78 (22-24, 17-18, 22-16, 22-20)

Kövesse velünk a 2022-es labdarúgó-világbajnokság híreit az Origo labdarúgó vb-oldalán!