Vágólapra másolva!
Az Eb-re készülő magyar férfi kosárlabda válogatott előtt álló feladatokról a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége sajtótájékoztatót tartott Kecskeméten, ahol szövetség elnöke, Szalay Ferenc, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Sztojan Ivkovics, és a Real Madrid játékosa, Hanga Ádám beszélt a felkészülési időszakról.

A magyar férfi kosárlabda válogatott Kecskeméten kezdte meg a felkészülését az augusztus végi világbajnoki selejtezőkre és a szeptemberi Európa-bajnokságra. A kecskeméti Hotel Four Points by Sheraton hotelben tartott sajtótájékoztatón először a Real Madrid magyar kiválósága, Hanga Ádám nyilatkozott.

A magyar bedobó elmondta, hogy az utóbbi években kevésszer adatott meg neki, hogy a válogatottban játsszon, és számára örömteli, hogy hat év után újra itt lehet a nemzeti csapattal. A kvalifikációs meccseket már nem a "nyári szünetben", hanem a klubszezon közben rendezték meg, az NBA játékosok mellett pedig az Euroligában játszók sem csatlakozhattak a válogatottakhoz - a FIBA nem tudott megegyezni az Euroliga vezetőivel, ez a csata azóta is tart a két fél között.

A válogatott sajtótájékoztatót tartott Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ez rengeteg nemzeti együttest érintett, így a miénket is: a 2017-től négy éven át a Barcelonában, tavaly nyár óta pedig a Real Madridnál kosarazó Európa-klasszisunk, Hanga Ádám nem vehetett részt a 2019-es világbajnoki selejtezők, illetve az eredetileg 2021-re kiírt Európa-bajnokság selejtezői során sem, pedig elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy sikerült kijutunk az előző Eb-re.

Hanga nagyon bizakodó az Eb-vel kapcsolatban Fotó: Csudai Sándor - Origo

Hanga Ádám nagyon izgatott, és örül neki, hogy számára már csak a kosárlabda van a fókuszban.

- mondta el Hanga Ádám.

- mondta el Hanga Ádám az Európa bajnoksággal kapcsolatban.

Ivkovics szerint élvezni is kell a játékot Fotó: Csudai Sándor - Origo


- árulta el Sztojan Ivkovics, a magyar válogatott kapitánya. Olyan dologra készül Sztojan Ivkovics együttese, amire 53 éve nem volt példa a magyar kosárlabdasport történetében. A magyar csapat zsinórban a második Európa-bajnokságra készülhet.

- mondta el Ivkovics. A szót ezt követően Horváth Péter, a magyar válogatott csapatvezetője kaptak meg. Horváth Péter szerint a 2013-as kezdet után nagyszerű eredményeket sikerütl kihozni a csapatból, és a férfi válogatott immár kétszeres Eb-szereplőnek mondhatja magát.

- árulta el Horváth Péter. A csapatvezető szerint a legnehezebb csapatokat kaptuk, de állítása szerint teher alatt nő a pálma.

- zárta le a csapatvezető.

Szalay Ferenc szerint a magyar kosárlabda nagyobb figyelmet érdemelne Fotó: Csudai Sándor - Origo


- mondta el Szalay Ferenc. Az MKOSZ elnöke szerint a kézilabda, labdarúgás és vízilabda népszerűbb mint a kosárlabda itthon. Ennek ellenére a céljuk az, hogy olyan példás hozzáállást láthasson mindenki, amire az egész ország felkaphatja majd a fejét. Szalay Ferenc kiemelte még a hazai bajnokság szerepét, ahol bárki bárkit megverhet a szezon során.

- nyilatkozta Szalay Ferenc.

- mondta el Szalay Ferenc. A sajtótájékoztatót követően a magyar válogatott felkészülési mérkőzést játszik Georgia ellen a Messzi István Sportcsarnokban 18 órától

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

Augusztus 5.:  Magyarország–Georgia, Kecskemét, 18:00
Augusztus 6.:   Magyarország–Georgia, Kecskemét, 16:00
Augusztus 12.:   Magyarország–Szlovákia, Kecskemét, 17:00
Augusztus 18.:  Horvátország–Magyarország, Opatija

VB-SELEJTEZŐ

Augusztus 24.:  Magyarország–Litvánia, Szombathely, 18:00
Augusztus 27.:   Csehország–Magyarország, Chomutov, 18:15

EURÓPA-BAJNOKSÁG, KÖLN

Szeptember 1.:    Magyarország–Bosznia-Hercegovina, 14:30
Szeptember 3.:    Magyarország–Szlovénia, 20:30
Szeptember 4.:    Magyarország–Franciaország, 20:30
Szeptember 6.:   Magyarország–Litvánia, 17:15
Szeptember 7.:    Magyarország–Németország, 20:30