Lékai Máté: Nem akartam már egyetlen évet sem a kisfiam és a feleségem nélkül tölteni külföldön

Magyarország – Izland, Kézilabda EB, Kézilabda Európa-bajnokság, férfi kézilabda, MVM Dome, Budapest Lékai Máté
Lékai továbbra is a válogatott segítségére szeretne lenni
Vágólapra másolva!
Mint arról beszámoltunk, Lékai Máté a Ferencváros kézilabdacsapatában folytatja pályafutását, miután kedden két évre szóló szerződést kötött a klubbal. A Telekom Veszprémtől nyolc év után távozott 147-szeres válogatott irányító a Sportrádió szerda reggeli műsorában nyilatkozott először a klubváltása óta.

"Izgatottan várom, hogy csatlakozhassak a kerethez. Úgy tudom, már elkezdték az alapozást, de bízom benne, hogy nem lesz nagy a lemaradásom hozzájuk képest. Várom már nagyon" – kezdte Lékai, aki elárulta azt is, hogy mit vár az előtte álló két évtől.

Az a célom, hogy minél jobb játékot nyújtsak, nem levezetni jöttem, hanem, hogy minél jobb formába kerüljek, segítsem a Ferencvárost, a válogatottal pedig kijussunk a párizsi olimpiára."

A magyar válogatott kézilabdázó az elmúlt nyolc évben a bajnoki címet négyszer, a Magyar Kupát hatszor, a SEHA Ligát négyszer nyerte meg a Telekom-Veszprém játékosaként, illetve hatszor léphetett pályára a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében. Veszprémi színekben 315 mérkőzésen 753 gólt szerzett, a 2016/17-es szezonban a szurkolók szavazatai alapján ő kapta a Carlos Pérez-díjat, 2019 és 2021 között pedig csapatkapitány volt. Az utóbbi időben azonban rendre mellőzött volt, elmondása szerint viszont nem volt elvesztegetett idő.

Lékai továbbra is a válogatott segítségére szeretne lenni Fotó: Csudai Sándor - Origo

Előre tekintek és izgatottan várom az előttem álló kalandot. Az élet nagy rendező, ez most így alakult. Minden játékos játszani szeretne, mindent megtettem azért, hogy pályára léphessek, de nyilván az edző döntése, hogy ki kap lehetőséget. Nem láttam azt, hogy nagyobb szerepet kaphatnék a jövőben Veszprémben, ettől függetlenül nem volt elvesztegetett időszak."

Elmúlt napokban számtalan sajtóhír jelent meg, miszerint a klasszis kézilabdázó külföldön folytathatja pályafutását. Lékai nem tagadta, hogy erre megvolt az esélye, ám családi okok miatt nem akarta a külföldi szerződést.

Lékai Máté nyolc év után távozott a Telekom Veszprémtől Forrás: MTI/Kovács Anikó

"Rengeteg külföldi ajánlatom is volt, de a családom nem tudott volna velem tartani, én pedig

nem szeretnék már akárcsak egyetlen évet is a kisfiam és a feleségem nélkül tölteni.

Ezután egyértelmű volt, hogy itthon maradok és a Fradiban folytatom" – mondta Lékai, aki elárulta azt is, hogy nincs olyan pont a szerződésében, amely meggátolná abban, hogy pályára léphessen korábbi csapata ellen.

Lékai Máté először augusztus 28-án mutatkozhat be új csapatában, amikor a Fradi a román Baia Mare (Nagybánya) ellen kezd a kézilabda Európa-liga 2022–2023-as kiírásának selejtezőjében.