Vágólapra másolva!
A magyar férfi pólóválogatott 12-8-s győzelemmel mutatkozott be a magyarországi vizes világbajnokság pólótornájának budapesti A csoportjában kedden, így már az első fordulóban nagy lépést tett a csoportelsőség felé. 

A magyar férfi vízilabda-válogatott könnyű csoportba került a vb-n, az előzetes erőviszonyok alapján a legerősebb ellenfelélnek az elmúlt években meggyengült Montenegró tűnt, amellyel kedden a nyitókörben találkozott Märcz Tamás olimpiai bronzérmes csapata.

A margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában már a 21 órás kezdés előtt sok szurkoló érkezett, így az előre borítékolható volt, hogy bizony a hangulatra nem lehet majd panasz. A meccs előtt a ráadásul

a Hősök és a ValMar élőben adta elő a "Magyarok" című számot, ami csak még jobban fokozta a hangulatot.

Ez a dal volt a magyar labdarúgó-válogatott részben hazai rendezéső Európa-bajnokságra írt indulója:

A mérkőzés már villanyfényben, telt ház előtt vette kezdetét.

Az első ráúszást a magyar csapat hozta el, és azonnal meg is szerezte a vezetést Vámos Márton találatával (1-0). A 2. percben Montenegró egyenlíteni tudott, Dusan Banicsevics volt eredményes emberelőnyből (1-1). Azonban gyorsan jött a magyar válasz, Pohl Zoltán is emberelőnyből talált be (2-1). Ezt követően mindkét oldalon elrontott támadások következtek, na meg kimaradt emberfórok. Az 5. percben már kihasználták az előnyt, Marko Petkovics révén (2-2). Sajnos a magyar válogatott a 6. percben újabb emberelőnyt rontott, de szerencsére Vogel Soma nagyot védett az ellentámadásnál. A 8. percben viszont már nem hibázott Märcz Tamás együttese, Zalánki Gergő lőtt szép gólt emberfórban (3-2). Montenegró viszont egyenlített

Vasilije Radovics révén nyolc másodperccel a negyed vége előtt, mondani sem kell, hogy előnyből (3-3). Újabb gól már nem esett, így döntetlennel mentek a csapatok a második negyedre.

Hatalmas volt a csata az első negyedben Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az újabb ráúszást a montenegróiak hozták el, de nem tudtak élni vele. Az ellentámadásnál fórba került a magyar válogatott, de sajnos kimaradt ez is. A vendégek a 10. percben ötöst kaptak, de Kanstantsin Averka a kapufára vágta. Újabb kimaradt magyar előny után azonban már nem hibázott Averka, így Montenegrónál volt az előny a 11. percben (3-4). A következő emberelőny már nem maradt ki, Jansik Szilárd szépen húzta be a labdát a kapuba (4-4). A következő támadásnál Vogel mutatott be nagy bravúrt, de a magyar lövés is a kapufán csattant.

Ezt követően folytatódott a Vogel-show, viszont támadásban akadozott továbbra is a játék. A 14. percben már a magyar válogatottnál volt az előny, ezúttal Zalánki bombázott távolról a kapuba (5-4). A 16. percben ismét Zalánki villant, három lövésből ez volt a harmadik gólja (6-4).

Újabb találat már nem esett, így kétgólos magyar előnnyel mentek a csapatok a szünetre.

Kiválóan játszott a magyar válogatott Fotó: Csudai Sándor - Origo

A harmadik negyedben a magyar válogatott hozta el a labdát, de a támadás kimaradt. A másik oldalon hiába került előnybe Montenegró, Vogel ott folytatta, ahol abbahagyta. Ezt követően újabb magyar lehetőség maradt ki, de szerencsére a riválisunk emberelőnye sem hozott gólt a 19. percben. A következő magyar támadás végén egy kis videózás miatt állt a játék - a labda átment-e a gólvonalon vagy sem Varga Dénes lövése után -, végül gólt ítéltek a játékvezetők (7-4).

A 20. percben újabb Vogel-bravúr következett montenegrói előnyben. Vámos Márton viszont nem hibázott, így a 21. percben tovább nőtt az előny (8-4). A folytatásban is elképesztően védett, 14 lövésből már tizet védett.

Ráadásul a 22. percben Jansik megint betalált (9-4). A 23. percben szépített Montenegró, Petkovics volt eredményes (9-5). Másodpercekkel a negyed vége előtt Marko Mrsics is betalált (9-6).

Vogel Soma hihetetlen bravúrokat mutatott be Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az utolsó negyedben is a magyar csapat hozta el a labdát, de Varga lövése fölé szállt.

Montenegró viszont zárkózótt közelebb a 25. percben, ismét Petkovics villant, ekkor az utolsó három gólt a rivális szerezte (9-7).

Szerencsére az újabb montenegrói fórnál Vogel ismét bemutatott egy nagy védést, így maradt a kétgólos különbség. Märcz Tamás időt is kért, kicsit megakadtak a magyar támadások. Ezt követően sem akartak bemenni a lövéseink, vagy a montenegrói kapus, vagy a kapufa védett. Viszont a másik oldalon Montenegró is hibázott, így négy perccel a vége előtt maradt a kétgólos előny.

Zalánki törte meg a csendet, és szerezte meg a tizedik magyar gólt (10-7). Nem sokkal később jött az újabb magyar találat, Angyal Dániel is feliratkozott a góllövők közé (11-7).

A 30. percben montenegrói időkérés után szépített Montenegró Petkovics révén, de erre is volt válasz: Burián Gergely az első gólját lőtte a meccsen (12-8).

Újabb gól már nem esett, így 12-8-ra győzött Märcz tamás csapata Montenegró ellen.

A meccs embere Vogel Soma lett, amin nincs is mit csodálkozni, elképesztő bravúrokat mutatott be.

A magyar csoport másik mérkőzésén a vb-újonc Georgia négy góllal, 14-10-re nyert Brazília ellen. Ami a folytatást illeti, a magyar férfi pólóválogattott csütörtökön Brazília, majd szombaton Georgia ellen játszik.

Férfi vízilabdatorna, világbajnokság, A csoport, 1. forduló:
Magyarország-Montenegró 12-8 (3-3, 3-1, 3-2, 3-2)

Magyarország: Vogel - Angyal 1, Vámos 2, Mezei, Zalánki 4, Varga D. 1, Jansik Sz. 2. Csere: Manhercz, Pohl 1, Burián 1, Nagy Á., Hárai. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

Montenegró: Tesanics - Vucsurovics, Averka 1, Radovics 1, Banicsevics 1, Matkovic, Petkovics 4. Csere: Mrsics 1, Cucskovics, Popadics, Durdics, Perkovics. Szövetségi kapitány: Vladimir Gojkovics

„Tudtam, hogy nem most lesz a legjobb a csapat. Voltak hibák, sokszor lassan reagáltunk. Gyorsan zajlik minden, az emberelőnyök is könnyen jönnek, fel kell venni a ritmust. A győzelem a legfontosabb az első meccsen. Jól játszott az ellenfél, elő kellett vennünk sok mindent ma, hogy legyőzzük. Kellenek a védők, akik tovább bírják a szoros védekezést, de megoldottuk. Elégedett vagyok, bízok a játékosokban, és abban, hogy fogunk még fejlődni a következő napokban" – mondta az M4 Sportnak Märcz Tamás, a válogatott szövetségi kapitánya.

„A hangulat eszméletélen volt, de erre számítottunk. Szerencsére ez a sokadik hazai világeseményünk, tudtuk, hogy ez vár majd ránk, és nem hagynak cserben a szurkolóink. Köszönjük, fantasztikus volt ilyen hangulatban játszani. A csapat még nincs jó formában, hullámzó volt a teljesítmény, egy jobb csapat ellen ez nem fog működni. Sok hiba volt, amit ki kell javítani. Még van pár nap a negyeddöntőig, most jön két könnyebb meccs, talán tudunk gyakorolni, de egymás között kell letisztázni elsősorban a dolgokat" – mondta el Zalánki Gergő.


.