Vágólapra másolva!
A magyar bajnok FTC-Telekom 5-1-re nyert vendégként a címvédő SC Csíkszereda ellen a jégkorong Erste Liga döntőjének első, pénteki mérkőzésén.

Az idényben négyszer találkozott a két csapat, mindig a hazai alakulat győzött: október 14-én 5-0-ra, január 14-én pedig 4-1-re diadalmaskodott az alapszakaszgyőztes Szereda, míg a második helyen záró FTC a Tüskecsarnokban nyert október 3-án 4-0-ra, majd december 6-án 6-0-ra.

A rájátszás eddigi két fordulójában 4-1-es összesítéssel léptek tovább a finalisták: a Csíkszereda előbb a MAC HKB Újbuda, majd a DEAC, az FTC pedig a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói HK ellen nyert. A zöld-fehérek azonban az utolsó két összecsapásukon nem léptek jégre, mert a gyergyóiak betegséghullám miatt nem tudtak kiállni.

A Fradi elvette a Csíkszereda pályaelőnyét Forrás: fradi.hu

A döntő nyitányán az első játékrész végén mintegy másfél perc alatt kétgólos előnyre tett szert a Ferencváros: Cody Fowlie takarásból, Rasmus Kulmala pedig kiugrás után volt eredményes. Az erdélyi gárda ráadásul kulcsemberét vesztette Salló Alpár személyében, a védőt nyaksérülés miatt kórházba kellett szállítani.

A második húsz percben sorra hagyta ki emberelőnyeit a házigazda, a ferencvárosi kapu mögött eladott korongból viszont így is szépített David Stach jóvoltából.

A záró harmadban újabb két ferencvárosi gól esett gyors egymásutánban: Bán Károly ziccerből talált be - ez volt az első gólja az Erste Ligában -, majd Tóth Gergő növelte háromgólosra a különbséget. A végeredményt Pavuk Attila emberelőnyből állította be.

A Csíkszerda az idény során először kapott ki otthon alap játékidőben, a Ferencváros pedig a mostani sikere előtt ötször kikapott Csíkszeredában, ahol legutóbb 2021. február 18-án nyert.

A párharc szombaton magyar idő szerint 13.30-kor, ugyancsak Erdélyben folytatódik.