Vágólapra másolva!
A Ferencváros megvédte címét a BENU férfi vízilabda Magyar Kupában: Varga Zsolt együttese a Sopronban rendezett négyes döntő szombati fináléjában 12-9-re győzte le a bajnok Szolnok együttesét.

Az új soproni Lővér Uszodában rendezett szombati fináléban

az első negyedben teljesen kiegyenlített játékot láthatott a közönség.

A második szakaszban

a címvédő fővárosiak kis híján el is dönthették volna a trófea sorsát, ugyanis sorozatban három gólt szereztek válasz nélkül és többször is lehetőségük volt a négygólos előny megszerzésére.

Érkezett azonban Ivan Zovic és Bányai Márk, előbbi két gyönyörű góllal segítette csapatát a felzárkózásban, utóbbi pedig két óriási védéssel akadályozta meg az újabb ferencvárosi gólt.

A nagyszünet után továbbra is kiélezett maradt a csata: egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól, és úgy tűnt, az erő is kezd elfogyni a játékosokból.

Varga Dénesék nagy csatában győzték le a Szolnokot Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A zárónegyedben a Ferencváros került előnybe Damonténak Bányai feje fölé küldött parádés balkezesével, de nem sokkal később Schmölcz a mérkőzés legszebb megmozdulásával, egy látványos távoli ejtéssel egyenlített. Fekete lapos lövésével újra a Ferencváros szerezte meg a vezetést, majd újfent ő értékesített egy előnyt, amikor már csak három és fél perc volt hátra.

A Szolnok mindössze 15 másodperc elteltével közelebb zárkózott - Teleki továbbította a kapuba a labdát egy emberelőnyt villámgyorsan kihasználva -, az olimpiai bajnok és most nyáron bronzérmes Varga Dénes azonban két perccel a lefújás előtt elszakadt emberétől, és a hálóba húzta a labdát.

A kupa sorsát véglegesen Vigvári közeli találata - amelyet Vámos hajszálpontos átadása készített elő - zárta le.

A zöld-fehérek sorozatban negyedszer, történetük során 21. alkalommal hódították el a trófeát.

Férfi BENU Magyar Kupa, négyes döntő, Sopron:
döntő:
FTC-Telekom Waterpolo - Szolnoki Dózsa 12-9 (3-3, 3-2, 1-2, 5-2)
gólszerzők: Vámos 3, Vigvári Ve., Varga Dé., Fekete 2-2, Merkulov, Jansik Sz., Damonte 1-1, illetve Zovic, Schmölcz 2-2, Nagy Á., Kovács G., Angyal, Szeghalmi, Teleki 1-1

Az elmúlt tíz év kupagyőztesei:
2011: Szeged-Beton VE
2012: A-Híd-Szegedi VE
2013: A-Híd-Szegedi VE
2014: Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP
2015: ZF-Egri VK
2016: Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP
2017: Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP
2018: FTC-Telekom Waterpolo
2019: FTC-Telekom Waterpolo
2020: FTC-Telekom Waterpolo
2021: FTC-Telekom Waterpolo