Vágólapra másolva!
A magyar kosárlabda legendája, Iványi Dalma lesz a Győri női kosárlabda-csapatának vezetőedzője a következő szezontól - olvasható az M4 Sport honlapján.

A játékosként 10-szeres magyar bajnok Iványi volt hazánk első WNBA-játékosa. A hatalmas játékintelligenciával megáldott kosárlabdázó először vállal vezetőedzői munkát a női NB I-ben.

Azt gondolom, hogy meg kellett érnem belülről egy ilyen feladatra. Nagyon motivált vagyok" - mondta Iványi, aki nagyon várja már a lehetőséget, hogy egy másik közegben, egy másik városban is kipróbálja magát.

Iványi Dalma a magyar női kosárlabda-válogatottban már dolgozott segédedzőként Forrás: MTI/KKM/Kkm/Mitko Sztojcsev

"Ismerem az ő ars poeticáját, személyiségét.

Fiatal és magyar edzőt kerestünk,

de nem olyan nagy a kínálat. De ennek az egésznek van egy előélete is, hiszen én már korábban többször megkerestem a Dalmát, hogy csatlakozzon a Győrhöz" - mondta Fűzy András, a győriek ügyvezetője a 44 éves ex-irányítóról.

A 2014-ben visszavonult Iványi Dalma a PVSK-val és a PINKK-kel összesen 10 bajnoki címet és 11 kupaaranyat gyűjtött, emellett kétszeres Euroliga-bronzérmes. A válogatottal egy világ- és négy Európa-bajnokságon szerepelt. Ő volt az első magyar, aki pályára lépett az észak-amerikai ligában (WNBA), ahol a Utah Starzz, a Phoenix Mercury és a San Antonio Silver Stars együttesét erősítette.