Vágólapra másolva!
2013. április 11. mindent megváltoztatott a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának életében. Azelőtt mind a hét európai kupadöntőjét elveszítette a Rába-parti együttes, némelyiket hihetetlen balszerencsével ötvözve. Az Oltchim Valcea elleni Bajnokok Ligája elődöntő odavágója után kétgólos előnyből kezdhette a Veszprém Aréna albérletében a visszavágót. Az utolsó tíz perc előtt mégis úgy tűnt, hogy ezúttal is csak hiú ábránd marad a BL-trófea elhódítása. Azonban ekkor valami megváltozott.

A Győri ETO modern kori történetének kezdete 1992-re nyúlik vissza. Ekkor vette át a város a klub irányítását, miután a Richards Finomposztógyár három évvel azelőtt bejelentette, hogy nem tudja tovább támogatni a csapatot. Innentől kezdve a klub folyamatos fejlődésre volt ítélve. 1997-ben a Graboplast, 2005-től pedig az Audi is beszállt az együttes szponzorálásába.

2005-ben a magyar bajnokságban 1957 és 1959 után tudott ismét bajnoki címet ünnepelni Róth Kálmán irányításával.

Mielőtt az Audi megérkezett volna Győrbe, a klub már négy elveszített EHF-kupa döntőn is túl volt. Ebből a négyből háromszor is nyertes első mérkőzés után bukott el a visszavágón.

Görbicz Anita és a Győr sokáig rendkívül balszerencsés volt az európai kupákban Forrás: AFP/Ernst Van Norde

2004 és 2006 között zsinórban három nemzetközi kupadöntőt buktak el Görbicz Anitáék - közte a 2006-os, Buducnost elleni KEK-döntőt is - kiélezett csatában. Mivel hazai fronton sikerült átvenni az uralmat, amit azóta is csak hellyel-közzel engedtek ki a kezeik közül, a Bajnokok Ligája indulás is egyre stabilabban kezdett összejönni.

Sőt mi több, már 2009-ben bejutott a sorozat döntőjébe, ahol Görbicz sérülése dacára Dániából kétgólos előnnyel repülhetett haza a fiatal Kovacsics Anikó által vezérelt csapat. A siker azonban nem jött össze, a 26-24-es győzelmet 26-23-as vereség követte.

A Győri ETO nemzetközi kupadöntői

1999: EHF-kupa – Viborg (dán) 45-49 (24-21, 21-28)
2002: EHF-kupa – Ikast (dán) 53-61 (30-25, 23-36)
2004: EHF-kupa – Viborg 48-64 (27-27, 21-37)
2005: EHF-kupa – Cornexi-Alcoa 46-49 (27-21, 19-28)
2006: KEK – Buducnost Podgorica (montenegrói) 48-51 (25-25, 23-26)
2009: Bajnokok Ligája – Viborg 49-50 (26-24, 23-26)
2012: Bajnokok Ligája – Buducnost Podgorica 54-54 (29-27, 25-27)
2013: Bajnokok Ligája – Larvik (norvég) 47-43 (24-21, 23-22)
2014: Bajnokok Ligája – Buducnost Podgorica 27-21
2016: Bajnokok Ligája – CSM Bukarest (román) 25-25 hétméteresekkel: 1-4
2017: Bajnokok Ligája – Vardar Szkopje (macedón) 31-30 hosszabbítás után
2018: Bajnokok Ligája – Vardar Szkopje 27-26 h.u.
2019: Bajnokok Ligája – Rosztov-Don (orosz) 25-24

Összesen: 13 döntő, 5 megnyert, 8 elveszített

Még ennél is szorosabb volt a hetedik kupadöntő a 2012-es BL-finálé képében. A valaha volt legnagyobbak közül való két sztár, Görbicz Anita és Bojana Popovic párbaját hozó (12-14 gól), 29-27-re megnyert első meccs után a visszavágót 27-25-re bukta el az ETO a Buducnost otthonában.

Ez azt jelentette, hogy idegenben lőtt kevesebb góljának köszönhetően ezúttal sem jött össze a hőn áhított siker.

2013. április 11-én visszatért a Veszprém Arénába a győri csapat, hogy ismét bejusson a fináléba.

A Győr a BL-elődöntő visszavágóján egy 24-22-re megnyert odavágó után fogadta az Oltchim Valceát.

Az 51. percig sok öröme mégsem lehetett a mérkőzésben senkinek, aki a magyar csapatnak szorít. A románok 24-18-ra vezettek, és messze jobbak voltak, mint albérletben játszó ellenfelük. Ráadásul Ambros Martín két perccel korábban utolsó időkérési lehetőségét is elhasználta.

Hatalmas csatában, hihetetlenül feszült mérkőzésen sikerült 2013-ban kiejteni a Valceát Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Utána viszont minden megváltozott. A Győrbe 2012 nyarán megérkező spanyol edző által egy védekezésre építő, új játékstílus volt meghonosodóban. Ebből aznap nem láttunk semmit az utolsó időkérés előtt.

Amikor Alexandrina Barbosa a rá jellemző mozdulatokkal bekígyózott a győri védők között 50:30-nál, 24-18-ra módosult az eredmény.

Ez azt jelentette, hogy összesítésben négygólos hátrányba került az ETO szűk tíz perccel a vége előtt.

De mivel nagy volt rá az esély, hogy a Valcea meglövi a 25. találatát is a hátralévő időben, ami a több idegenben szerzett gól miatt megint csak nem az ETO-nak kedvezett volna, ezért az a négy inkább ötgólos volt.

A Győr nem kaphatott gólt, vagy maximum egyet a döntőbe jutáshoz, és lőnie kellett ötöt, de inkább hatot hozzá.

Ami ezután történt, maga volt a csoda. A Győr védekezése összeállt, és 50:30 és 58:30 között nyolc percen át nem kapott gólt. Katrine Lunde fantasztikusan védett, a Valcea játékosai támadásban rendre hibáztak. A feszültség tapintható volt, de ez nem zavarta Jovanka Radicevicet, Heidi Lökét és Kovacsics Anikót, akik egy 5-0-s szériával 18-24-ről 23-24-re felhozták az ETO-t.

Ez az eredmény továbbjutást ért volna, másfél perccel a vége előtt az akkor még román színekben játszó Katarina Bulatovic megszakította a Valcea góltalansági szériáját. Ismét az ellenfél állt továbbjutásra, azonban 59:08-nál Löke ismét betalált, kialakítva a 24-25-ös végeredményt.

A Győr bejutott története nyolcadik nemzetközi kupadöntőjébe. Tette mindezt úgy, hogy a veszprémi meccs második félidejében alig 1 perc 15 másodpercet állt továbbjutásra.

A győzelemmel felérő vereség megváltoztatta a győri kézilabda életét. Azon a napon az utolsó elem is csatlakozott az együtteshez, ami addig még hiányzott a sikerekhez. Ez pedig nem más, mint a szerencse. A Győr egy hónappal később kettős győzelemmel legyőzte a Larvikot a döntőben, megszerezve ezzel története első Bajnokok Ligája-trófeáját.

Egyetlen BL-trófeáját sem Győrben nyerte az ETO: az elsőt 2013-ban Veszprémben (képünkön), a következő négyet pedig Budapesten Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A Győr megtanult nyerni, és még a szerencsét is a saját oldalára állította.

Ez a kombináció tette „gyilkossá" a 2014 óta tartó érában, ahol már nem kétszer egy, hanem egyszer két ellenféllel kell játszani a BL végjátékában. Öt döntőt játszott a budapesti final four történetében az ETO, amiből négyet megnyert, a legutóbbi hármat egyaránt egygólos különbséggel, kettőt pedig hosszabbításban. Így lett a világ legjobb csapata a Győri Audi ETO KC.