Sportszakmai szempontból aligha zárhatott volna ennél jobb évet a Sopron Basket női kosárlabdacsapata. A Magyar Kupa döntőjében ugyan alulmaradtak a Szekszárddal szemben, a bajnoki döntőt azonban nagyon simán nyerték meg 3-0 a tolnaiak ellen, és, ami még ennél is nagyobb fegyvertény: első magyar csapatként jutottak be az Euroliga döntőjébe.
Az évzáró közönségtalálkozón - nem éppen megszokott módon - a klub gazdálkodásába is bepillanthattak a szép számban összegyűlt szurkolók. Török Zoltán ügyvezető nem rejtette véka alá, hogy nem csak a pályán teljesít szépen a Sopron Basket, hanem a pénzügyi osztályon is elégedettek lehetnek a munkatársak. A beszámoló szerint ugyanis:
A kosárlabdára elköltött összegek mellett a többi bevételt befektette a klub, ennek köszönhetően "egy folyamatosan megújuló Arénában szurkolhatunk, dolgozhatunk a mindennapokban" – mondta Török, akinek a hitvallása szerint, ha "megkeres 10 forintot, nyugodtan költs el belőle 9,90-et, de tíz fillért tegyél félre".
Ami a szakmát illeti: a keretben nem lesznek nagy változások, egyelőre egyetlen légiós, az amerikai Danielle Page távozása biztos, a helyére az az Alaina Coates érkezik, attől függően, hogy mikor érnek véget az ameriki profi ligában (WNBA) szereplő klubja, a Chicago Sky kötelezettségei.
Fontos lépést tesz a klub az utánpótlás terén is, ugyanis eldöntött tény, hogy a klub elindít egy, a soproni akadémián nevelt kosarasokból álló B csoportos csapatot.
"Haza kívánjuk hozni azon soproni nevelésű játékosokat, akik kevesebb lehetőséghez jutottak az elmúlt időszakban más kluboknál, vagy a B csoportban szerepeltek más egyesületek kötelékeiben. Az a tervünk, hogy ezen csapat mérkőzéseit a felnőtt csapat programjához igazítva, azok előtt rendezzük meg" – fejtette ki az ügyvezető.