Vágólapra másolva!
Március után ismét Észak-Koreába utazott Dennis Rodman. Minden idők egyik legjobb kosárvédője korábban már kivívta az amerikai külügyminisztérium haragját, amikor klassz srácnak nevezte Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt, az apját és a nagyapját pedig nagy vezetőkként emlegette.

A Chicago Bulls egykori játékosa kedden érkezettk Phenjanba, de azt mondta, ötnapos látogatása alatt nem tervezi, hogy tárgyaljon egy bebörtönzött amerikai misszionárius, Kenneth Bae szabadon bocsátásáról.

"Csak a kosárlabda miatt utazom, hogy Kim barátomat ismét láthassam, és beszélgessünk a sportágról" - nyilatkozta. Rodman korábban egy Twitter-üzenetében arra kérte Kimet, hogy tegyen meg neki egy szívességet és engedje szabadon Bae-t. Az alkotmány lehetővé teszi az észak-koreai diktatúra vezetőjének, hogy a fogvatartottakat kegyelemben részesítse.

Dennis Rodman Forrás: AFP/Wang Zhao

Az amerikai külügyminisztérium megbízásából az észak-koreai emberi jogi témákért felelős megbízott, Robert King múlt szombaton utazott volna Phenjanba a keresztény misszionárius ügyében, ám a koreaiak az utolsó pillanatban visszavonták a meghívást.