Vágólapra másolva!
Szakadáti László, az Európai Úszó Liga (LEN) magyar igazgatója hétfőn Debrecent keresi fel, kedden pedig a romániai Nagyváradra látogat. A LEN-vezető azt méri fel, hol tart a felkészülésben a május 21-27-i úszó Eb, illetve a vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének házigazdája. A pólós Szuperliga tervéről azt mondta: az érintett csapatok sem tudják igazán, mit akarnak.

"Végleges és hivatalos, hogy Nagyvárad ad otthont a BL idei zárószakaszát jelentő Final Fournak, május 11-én és 12-én" - erősítette meg Szakadáti László.

A legjobb négy klubcsapat vetélkedője jelenleg a negyeddöntőnél tart, s a visszavágók előtt még két magyar együttes, a Vasas és a Szeged is érdekelt az első számú európai sorozatban. Mindkettő ott lehet a Final Fourban is, ehhez a fővárosiaknak négy-, a csongrádiaknak pedig kétgólos hátrányt kell ledolgozniuk az április 18-i visszavágón horvát riválisaikkal, a Jug Dubrovnikkal, illetve a Mladost Zagrebbel szemben.

A LEN-igazgató kitért a két hivatalos, összeurópai szintű klubszéria, a Bajnokok Ligája és az Eurokupa mellett szerveződő Szuperkupa kérdésére is.

"Semmi konkrétum nincs ebben az ügyben, beszélgetések folynak, de nem történik semmi érdemben" - mondta az európai szövetség tisztségviselője. "Maguk az elképzelésben érintett csapatok sem tudják, mit akarnak igazán. Gondokat okoz egy ilyen sorozathoz kellő pénz előteremtése, a televíziós közvetítések megoldatlansága, de az is, hogy csupán három ország csapatairól szólna az egész. Olyasmi lenne, mint az Adria Liga, az is létezik, de hasznot nem hajt, halott ügy az egész, mert hát milyen döntő az, ahol a győztes 15-4-re nyer. A LEN részéről azt mondhatom, hogy írunk majd levelet az érintett országok vízilabda-szövetségeinek, s megkérjük az elnököket, hogy beszélgessenek el a klubokkal, tisztázzák, hogy mit akarnak csinálni, aztán majd meglátjuk, mi lesz."

A Szuperkupában - mint afféle kontinentális szuperbajnokságban - az elképzelések szerint három magyar klub is szerepelne három horvát, két olasz, továbbá egy szerb és/vagy egy montenegrói klub mellett.