Vágólapra másolva!

LEN-kupa: az utolsó percben fordítva lett csoportgyőztes a Szentes pólócsapata

Első lett a Szentes női vízilabdacsapata a LEN-kupa hazai medencében rendezett selejtezőtornáján, miután vasárnap zárómérkőzésen  nyert az orosz Uralocska ellen, így három győzelemmel, százszázalékos teljesítménnyel jutott be a sorozat negyeddöntőjébe

Eredmény, LEN-kupa, selejtezőkör, E csoport, 3. játéknap:
Hungerit-UniBauÉpszer-Szentesi VK - Uralocska (orosz) 6-5 (2-2, 1-0, 0-1, 3-2)
Legjobb dobó:
Kövér-Kiss 3 gól

A zentaiak (25-5) és a görög Patrasz (15-7) sima legyőzését követően az orosz csapat sem tudta feltartóztatni a csongrádiakat, akik a befejező csoportkörben kerültek össze a legerősebb riválissal. Az Uralocska 1-0-ra, majd 2-1-re, a negyedik negyedben pedig 5-4-re vezetett, de a hajrát Zantleitner Krisztina együttese bírta jobban.

A hazaiak előbb - szűk egy perccel a vége előtt - egyenlítettek, majd 10 másodperccel a dudaszó előtt, büntetőből Kövér-Kiss Réka a csoportgyőzelmet érő hatodik találatot is megszerezte, így a magyar csapat az első hely birtokosaként került be a LEN-kupa legjobb nyolc csapata közé.

A nap másik szentesi meccsén:
Patrasz (görög) - Szenta (szerb) 12-8

A csoport végeredménye:
1. Szentes 9 pont
2. Uralocska 6
3. Patrasz 3
4. Szenta 0