Vágólapra másolva!
A Honvéd lett a 2010-es Magyar Kupa győztese a férfi vízilabdázóknál: a Kőér utcaiak a vasárnapi döntőben az Eger legénységét késztették megadásra.

Eredmény, Theodora Magyar Kupa, döntő:
Groupama-Honvéd - ZF-Eger 9-6 (3-2, 2-2, 2-1, 2-1)
gól:
Szivós 3, Salamon 2, Mátyás, Bátori, Tóth M., Gór-Nagy 1-1, illetve Biros 3, Kotsidis, Varga II. Zs., Hosnyánszky 1-1

Az első ízben 1923-ban kiírt Magyar Kupáért az idei fináléban úgy indult harcba a két együttes a Szőnyi úti vasutas uszodában, hogy az Eger legutóbb 2008-ban történetében harmadszor, a Honvéd pedig 2006-ban fennállása óta hetedszer végzett az élen. A kérdés tehát úgy hangzott vasárnap: az Eger negyedszer vagy a Honvéd nyolcadszor? (A kispesti gárdánál többször csak az Újpest (19), az FTC (17) és a Vasas (15) gyűjtötte be a serleget.)

A negyeddöntőben a címvédő Vasast búcsúztató Kőér utcai alakulat kezdett jobban, emberelőnyből szerezve vezetést. Utána viszont a pontatlan támadójáték, illetve a kölcsönösen szigorú és hatékony védekezés következtében sokáig nem esett gól, míg nem büntetőből a Honvéd megduplázta az előnyt. Ám zárkózott az Eger, s a második negyedben fordított az álláson (2-3-ról 4-3-ra), a nagyszünetre viszont már újfent Vad Lajos társulata állt jobban.

Sőt a harmadik nyolc perc elején 7-4-re elhúzott a Honvéd. Gerendás György legénysége nem adta fel, de 7-5 után a zárónegyedre a kétszeres olimpiai bajnok kapus, Gergely István végképp lehúzta a rolót, parádés védéseket mutatott be, oroszlánrészt vállalva a Honvéd 9-6-os sikeréből.