Vágólapra másolva!
Pálinger Katalin és Görbicz Anita után újabb győri játékos hagyja ki a decemberi, kínai nőikézilabda-világbajnokságot: Hornyák Ágnes tanulmányi okokra hivatkozva jelezte, nem tud részt venni az eseményen.

"Szó sincs arról, hogy lemondtam volna a válogatottságot, egyszerűen arról van szó, hogy 19 vizsga és egy nyelvvizsga áll előttem. Mátéfi Eszter szövetségi kapitánnyal közöltem, hogy bár másfél hete mindent megpróbáltam, egyszerűen nem tudom összeegyeztetni a vizsgáimat a világbajnoki részvétellel" - mondta az [origo] érdeklődésére Hornyák Ágnes.

A győri átlövő elárulta, a Nyugat-Magyarországi Egyetem rekreáció-egészségfejlesztő szakára jár, s jövője szempontjából úgy érezte, inkább a vébét hagyja ki, semmint a diploma megszerzését tolja el újabb egy évvel.

"Nagyon szerencsétlennek tartom, hogy Hornyák Ágnes most mondta le a világbajnokságot, hiszen a szabályok szerint kizárólag a korábban leadott 28, most már csak 27 fős keretből válogathatok a világbajnokságra" - mondta el a kezi.hu érdeklődésére Mátéfi Eszter szövetségi kapitány. "Ha korábban közli velem döntését, akkor nyilván más került volna a csapatba, így viszont a már benevezettek közül kell választanom. Számomra a válogatottbeli szereplés szent dolog, játékosként és kapitányként is így gondolom, ezért elítélem Hornyák Ágnes lépését."

Korábban Pálinger Katalin jelezte, nem kíván a világbajnokságon szerepelni, míg Görbicz Anita és Szamoránsky Piroska sérülés miatt nem lehet ott a kínai eseményen.