Vágólapra másolva!
A magyar férfikosárlabda-válogatott hat ponttal kikapott szombaton a cseh csapattól az Európa-bajnoki osztályozó-mérkőzésen, Prágában.

Osztályozó, 2. mérkőzés:
Csehország - Magyarország 71-65 (19-11, 16-25, 22-13, 14-16)
legjobb magyar dobók: Németh 15, Lóránt 13, Fodor 10

Jól tartották magukat az első percekben a magyarok, a nyitónegyed hajrájában azonban némileg megléptek a csehek. A folytatásban viszont szépen zárkózott fel Mészáros Lajos fiatal együttese, amely 2:40 perccel a nagyszünet előtt átvette a vezetést. A felénél egy pont volt a magyarok előnye.

A harmadik szakaszban megint a csehek játszottak eredményesebben, nyolcpontos előnyre tettek szert, a negyedik negyed elején aztán ismét felzárkóztak a vendégek, de az utolsó perceket újfent a házigazdák zárták jobban.

A magyar válogatott tavaly szeptemberben lezárult Európa-bajnoki selejtezősorozatban az A csoport utolsó helyén végzett, ezért kényszerül arra, hogy három másik csapattal - Ukrajna együttese mellett a csehek és az észtek alakulatával - oda-visszavágó alapon osztályozót játsszon az A divízióban maradásért. A kvartett győztese és másodikja benn marad, míg a harmadik és negyedik kiesik a B osztályba.

a nap másik mérkőzésén:
Ukrajna - Észtország 71-64

az első forduló eredményei:
Magyarország - Ukrajna 91-67
Észtország - Csehország 69-65

Két forduló után mind a négy csapatnak három pontja van.

A további program:
augusztus 11., Szolnok:
Magyarország - Észtország 18 ó

augusztus 14., Kijev:
Ukrajna - Magyarország 18 ó

augusztus 17., Szolnok:
Magyarország - Csehország 18 ó

augusztus 20., Tallinn:
Észtország - Magyarország 17 ó