Vágólapra másolva!
Gheorghe Tadici kivételesen nagyra tartja a magyar kézilabdázókat, nem véletlen, hogy több klasszist is szeretne csapatába csábítani. A hírek szerint az Oltchim Rimnicu Vilcea szakvezetője mesés ajánlatot tett egyik válogatott játékosunknak, Szűcs Gabriellának.

Komoly válságba kerülhet az Oltchim Rimnicu Vilcea nőikézilabda-csapata, s nemcsak azért, mert akár még ki is eshet a Bajnokok Ligájából. A hisztérikus edzőzseni, Gheorghe Tadici ugyanis negatívan nyilatkozott a csapatról az Adevarul című napilapban, majd az interjú megjelente után mindent letagadott. Pechjére az újságíró rögzítette a beszélgetést...

Tadici célpontja az a Luminita Dinu volt, aki jelenleg is a világ legjobb kapusai közé tartozik, s akit a mester nemcsak klubjában, de a román válogatottban is védet.

"Dinu azért tért haza Vilceába, mert elfogyott a pénz Ljubljanában, ahol 30 évesen már BL-győztesnek mondhatta magát" - mondta Tadici, aki szépen bele is sétált a csapdába, s folytatta.

"A hazai bajnokságban a játékosok fizetései túl magasak, vannak, akik többet keresnek az Oltchimban szereplőknél is. Véleményem szerint az én játékosaim közül néhánynak felére, harmadára kellene csökkenteni a pénzét, hiszen a jelenlegi, havi 7000 eurós keresetük nincs összhangban a mutatott teljesítménnyel."

Másnap Tadici automatikusan letagadta a lapban megjelenteket, pechjére az újságíró rögzítette a beszélgetést. A szakember kénytelen volt bocsánatot kérni, ám a román sajtó úgy tudja, kirohanásával Dinut is az elégedetlenkedők mellé állította.

A hírek szerint ugyanis egyre kevésbé tudják a játékosok elfogadni Tadici hisztérikus viselkedését, így akár edzőváltásra is sor kerülhet.

Sajtóértesülések szerint a befutó Radu Voina lehetne, aki két éve már nagy versenyt futott Tadicival a vilceai kispadért. Az 58 éves szakember kézilabdamúltja pazar, játékosként tagja volt az 1974-es világbajnok együttesnek, illetve az 1976-os montreali olimpián ezüst-, Münchenben (1972) és Moszkvába (1980) bronzérmet szerző válogatottnak.

Edzőként dolgozott a férfi nemzeti csapat élén, irányított a Steauát és a francia Strasbourg együttesét. Nem mellékesen az Oltchim egyik ászának, Narcisa Lecusanunak az apósa.

A Tadici távozásáról szóló pletykát a főszponzor első embere, Constantin Roibu cáfolta. "Gheorghe biztosan kitölti szerződését a csapatnál. A játékok tudhatták, ki lesz az edzőjük, amikor ideszerződtek, tudták, hogy Tadici nem olyan ember, aki a vereségek után cirógatni fog" - mondta az Oltchim elnöke.