Vágólapra másolva!
Szerencsés esetben akár a feljutást is kiharcolhatja a magyar jégkorong-válogatott a vasárnaptól jövő szombatig tartó szapporói, divízió I-es világbajnokságon. Pat Cortina szövetségi kapitány minél fényesebb éremben gondolkodik, Szuper Levente szerint viszont a csapat képes arra, hogy megnyerje a vébét.

Lehetőleg minél fényesebb éremben gondolkodik Pat Cortina, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, aki az [origo] kamerája előtt elmondta, egyelőre az előttünk álló első feladatra, azaz az észtek elleni nyitótalálkozóra koncentrálnak.


"Reményeim szerint azzal, hogy hétfőn elutaztunk, elég lesz az idő az akklimatizációra. Japán és Ukrajna a favorit, de Magyarországot nem szabad le-, illetve alábecsülni. Sőt..." - mondta a szakvezető.

Ocskay Gábor arról beszélt, a média mindig reménykedik, arról ír, van esély az A csoportba kerülésre, mert "mikor, ha nem most".

"Megtanultuk, hogy csak a soron következő feladatra készüljünk. Ki kell hozni magunkból a 100 százalékot, hogy ez mire lesz elég, még nem tudjuk. Erre majd április 20-án válaszolok" - mondta az Alba Volán csatára.


Ocskay szerint a világbajnokság ötesélyes, csupán a horvátok lógnak ki a mezőnyből. "Nem szabad elfeledni, hogy az észtek három hete Japánban készülnek, a házigazda ellen mindig nehéz, Ukrajna pedig most esett ki a legjobbak közül."

Szuper Levente arról álmodik, végre egyszer olyan világbajnokságon vegyen részt, ahol a válogatott minden mérkőzésén jól teljesít.


"Ez a csapat képes arra, hogy megnyerje a vébét, de arra is, hogy 4-5. legyen. Azt szeretném látni, hogy ez a csapat végre öt meccsen folyamatosan jól játsszon. Ha mindenki 100 százalék felett teljesít, akkor a dobogó legmagasabb fokára is fel tudunk kerülni."

Az Olaszországban légióskodó kapus szerint a régi szovjet iskolára épülő észteket, illetve litvánokat nem szabad lebecsülni, Ukrajnáról és Japánról pedig tudjuk, milyen játékerőt képviselnek.

Tőkési: A bronzérmet meg kell szereznünk
A Lengyelországban légióskodó Tőkési Lajos már a bronzéremmel beérné.
"Álmodozunk a feljutásról. Japánban a bronzérem a realitás. Az ukránok szerintem simán visszajutnak az A csoportba. A házigazdák is szeretnének visszakerülni az elitbe, ahonnan négy éve estek ki. Minden világbajnokságon megszenvedtünk velük, két éve Franciaországban például 6-3-ra kikaptunk tőlük, tavaly Szlovéniában büntetőkkel vertük meg őket. Kevés esélyt látok arra, hogy hazai pályán legyőzzük őket. De a bronzérmet meg kell szereznünk" - nyilatkozta az egykori válogatott védő a Dunaújvárosi Hírlapban.