Vágólapra másolva!
Magabiztos játékkal, értékes idegenbeli győzelmet aratott a Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapata a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. A sérült Görbicz Anita nélkül felálló magyar együttes 25-23-ra győzött az orosz HK Zvezda Zvenyigorod otthonában, s nyugodtan várhatja az egy hét múlva esedékes visszavágót.

Négygólos előnyt szerzett a Dunaferr a vendég spanyol Itxako-Navarra ellen a nőikézilabda EHF-kupa elődöntőjének első mérkőzésén.

Női EHF-kupa, elődöntő, 1. mérkőzés:
Dunaferr - Itxako-Navarra (spanyol) 27-23 (14-14)

A mérkőzést a spanyolok kezdték jobban, a tizedik percben 5-4-re, majd kevéssel később már 7-5-re is vezettek. Ekkor Imre Vilmos, a hazaiak edzője időt kért, ami jót tett a magyar csapatnak, s a tizenhatodik percben sikerült egyenlíteni (8-8). Ezt követően a csapatok fej-fej mellett haladtak, így a félidőben 14-14 volt az állás.

A második játékrész elején Utureanu remekelt a magyar kapuban, a Dunaferr pedig átvette a vezetést (16-14). A negyvenedik percben a Navarra kettős emberelőnyben kiegyenlített (18-18), de ezek után a dunaújvárosiak harcosabb játékra váltottak és három góllal megléptek (22-19) riválisuktól. Egy kisebb hullámvölgy után, az 53. percre a spanyolok ismét nagyon közel kerültek a hazaiakhoz (23-22), a hajrát azonban a Dunaferr bírta jobban, az utolsó percre már négy góllal vezetett, amit végül kettős emberhátrányban sikerült megtartani.

a másik ágon:
Ikast (dán) - Dinamo Volgograd (orosz) 37-31 (19-18)