Vágólapra másolva!
Közel ezer fanatikus fogadta hétfőn kora délután a budapesti Kisstadionba hazaérkező magyar jégkorong-válogatottat. A szapporói divízió I-es világbajnokságot megnyerő, s ezzel A csoportos tagságot kivívó együttes meghatódott az őket fogadó szeretetáradattól. Kiderült viszont, akad olyan szakember, aki az Aranycsapat londoni 6-3-as sikere óta a legnagyobb magyar diadalnak tartja ezt a győzelmet, hogy elképzelhető, mégis tetőt kap a Kisstadion, s hogy nemcsak olimpiai selejtezőt rendezhetünk, de megnőtt vb-pályázatunk esélye is.

Hogy volt-e rendőri segítség, nem derült ki, minden esetre tény, könnyebb volt megnyerni a vébét, mint átszelni a várost. A magyarok busza fél 2 után gördült be a parkolóba, addigra a Kisstadion is kiürült, a szurkolók immár ezerfősre duzzadt serege fogadta a diadalmas csapatot.

A drukkerek hosszú percekig skandálták a "Szép volt fiúk..." és a "Ria, ria Hungária" rigmusokat, amikor a csapat busza megjelent, s hosszú percekig nem engedték el a játékosokat, majd a szapporói világbajnokság legszebb jeleneteinek lejátszásával folytatódott az ünnepség. A legnagyobb sikert az ismétlések közül az ukránok elleni, a feljutást jelentő 4-2-es győzelem aratta.

Az együttesből mindössze 12-en tértek haza, a többiek Tajvanon maradtak pihenni. Akik itt voltak, azok viszont egytől egyig nyilatkoztak.

Szuper Levente és Palkovics Krisztián kameránk előtt is értékelt:


Szélig Viktor
: "Épülésére szolgált a válogatottnak, hogy vannak légiósai, s a Volán az osztrák ligában játszik. Ez látszott a játékon, mindenki hozta azt a pluszt, amit a szezon során ellesett, megtanult."

Holéczy Roger tört magyarsággal, s egy "jó napot"-tal köszöntötte a szurkolókat. "Jó világbajnokság volt, a lehető legtöbbet megtettük a sikerért. A győzelem után azonban semmit sem ittunk, csak vizet" - mondta mosolyogva, s rekedten.

Szuper Levente: "Igazából most sem hisszük el, ami történt. Azt sem, hogy ennyi ember kijött miattunk. Páratlan, köszönjük!"

Gröschl Tamás: "Az utolsó pillanatban kerültem be a csapatba, igyekeztem bizonyítani a szövetségi kapitánynak és magamnak. Örülök, hogy ott lehettem, 48 óra sem volt még elég, hogy elhiggyem a történteket."

Hetényi Zoltán: "Úgy érzem, a szezon során nyújtott teljesítményemnek köszönhetően megérdemeltem, hogy védhettem a horvátok ellen. Jól játszott a védelem, szerencsém is volt, s végül nem kaptam gólt."

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Palkovics Krisztián (balra) élete formájában játszott, hat góllal a vb gólkirálya lett
(kattinson a linkre a galériáért)

Vas Márton: "Minden világverseny nyögvenyelősen indul, nem volt ez sem másképp. Az első meccsen a szerencse is mellénk állt, de a csapatnak ezúttal olyan tartása volt, hogy nem lehetett megverni bennünket."

"Hajrá magyarok!" - kezdte mondókáját Peterdi Imre. "Igazi csapat voltunk, mi készültünk fel a legjobban. Három nappal a vébé kezdete előtt érkeztünk Szapporóba, a résztvevő válogatottak közül elsőként. Összenéztünk, s azt kérdeztük magunktól: itt senki más nem akar nyerni?!"

Benk András: "Svédországból a Volán miatt igazoltam vissza, fiatal játékosként ki kellett használni azt a lehetőséget, amit az osztrák liga kínált. A vb-eredmény pedig önmagáért beszél!"

Fekete Dániel: "Próbáltam hozzátenni a csapatjátékhoz a legjobb tudásom szerint, azzal nyertünk, hogy mi hittünk a sikerben."

Ocskay Gábor: "A világbajnokság előtt fogadalmat tettem, hogy ha nyerünk, akkor megmártózom a szálloda szökőkútjában. Így is tettem, Kangyal Balázs volt a szárnysegédem, ő fogta a ruháimat. Ha bennmaradunk a legjobbak között, akkor jövőre a svájci hotelben is alámerülök. Szeretném megköszönni azt a szeretetáradatot, ami sms-ekben, és internetes fórumokon felénk irányult. Örülök, hogy cserébe ekkora örömöt okozhattunk egy ilyen kis országnak."

Palkovics Krisztián: "Nagyon bízom benne, hogy jövőre is Fehérváron játszom. Örülök a góljaimnak, de azért az ukránok elleni szólómnál szerencsém is volt, mert a védők ügyetlenkedtek."

Ennafatti Omarhoz ugyan tolmács is érkezett, ám a Manchesterben légióskodó játékos elhárította, mondván, tud ő magyarul is. "Amikor Magyarországra jöttem, még nem beszéltem a nyelvet. Nagyon köszönöm mindenkinek, hogy a csapatban lehetek, a társaknak, hogy magyarul tanítottak. Első vébémen vehettem részt, s mindjárt elsők lettünk."

Forrás: MTI

Ráéreztek a siker ízére
(kattinson a linkre a galériáért)

"A legnagyobb különbség talán az volt a csapatok között, hogy mi óriási alázattal játszottunk. Remekül használtuk azokat az eszközeinket, amelyek a rendelkezésünkre álltak. Ezek a fiúk érdemelték meg a legjobban az aranyérmet" - mondta Pat Cortina szövetségi kapitány.

Gratulált a sikerhez Hagyó Miklós sportért is felelős főpolgármester-helyettes, aki közleményében többek között kitér arra, az A csoportba kerüléssel megnőtt az esélye annak, hogy Budapest, a jövőben házigazdája legyen az élvonal világbajnokságának.

"Olyan ország, amelynek válogatottja nem tagja az A csoportnak, még soha sem volt vb-rendező. A magyar csapat mostani szenzációs szapporrói szereplésével a világ legjobb csapatai közé küzdötte fel magát, s ez önmagában is akkora tekintélynövekedést eredményez, amely jelentősen megnöveli egy budapesti A csoportos vb rendezési joga elnyerésének esélyét" - véli Hagyó Miklós.

Emlékeztetett rá, hogy alig több mint egy esztendővel ezelőtt Ernest Aljanciccal, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség képviselőjével, a pályázati bizottság elnökével folytatott tárgyalásokat. Budapest ugyanis megpályázta a 2012-es, majd 2013-as A csoportos jégkorong világbajnokság megrendezésének jogát.